Racine legjobb, legtökéletesebb alkotása az öt felvonásból álló Phaedra (1677). A témát, a mostohafiába halálosan beleszerető asszony tragikus történetét már mások is feldolgozták, többek között Szophoklész, Euripidész
és Seneca is. Racine a legtöbb motívumot Euripidész Hippolütosz című darabjától kölcsönözte, de a kötelező illem jegyében át is alakította a történetet, finomította, árnyaltabbá tette a jellemrajzot, bonyolultabbá formálta a lélekben dúló hatalmas küzdelmet, s a főhőst egyben rokonszenvesebbé, "bűntelenebbé, ártatlanabbá" avatta azáltal,
hogy nem követ el aljas hazugságot.A tragédia címszereplője Phaedra, Theseus athéni király második felesége. Az első pillanattól fogva, hogy meglátta, végzetes szerelemre gyulladt Theseus első házasságából született fia, Hippolytos iránt . Ez a szerelem nem szándék, elhatározás vagy akarat kérdése volt, nem ô választotta ki a neki tetsző kedvest: az istenek bosszújaként a lélek mélyéből váratlanul tört rá a bűnös vágyakozás lebírhatatlan szenvedélye, mint az a tengeri szörny, fékevesztett bika, mely a dráma befejezésében Neptunus parancsából megölte a száműzetésbe küldött királyfit, Hippolytost.Phaedra, ez az élete delén álló, túlérett asszony nem fenevad, nem szörnyeteg : szenved és gyötrődik a vágy hatalma alatt, tisztában van szerelmének értelmetlenségével, reménytelen, sôt bűnös voltával, mégsem képes legyőzni azt, tehetetlen vele szemben. Phaedrát a királyné, az anya és a feleség szerepe, kötelessége kényszerítené tartózkodásra Hippolytosszal szemben, mégsem képes szerepének eleget tenni.A darabban belső szükségszerűség uralkodik. - Phaedra Minos és Pasiphaé lánya: származása is magyarázza végzetét. Anyja öröksége a perzselő testi vágy, az a buja őrület, mely egy bika iránti tébolyító szenvedélyre ragadta annak idején Pasiphaét (ebből a nászból született a bikafejű, embertestű szörny, a Minotaurus; Theseus ölte meg Phaedra húgának, Ariadnénak a segítségével). Phaedra bűnre született, de vele született apja, az Alvilág bölcs és megvesztegethetetlen bírája, Minos révén az igazságérzet is. Elborzad önnön bűnétől, majd végül tehetetlenségében halálra ítéli magát, öngyilkos lesz.Hosszú éveken át próbálta elkerülni bűnös vágyát - mindhiába. Naponta áldozatot mutatott be Venusnak, de míg imája közben az istennő nevét rebegte szája, egyre csak Hippolytost idézte és imádta; apjában (Theseusban) is őt, az ő képét látta szüntelen. Végül a színlelt gyűlölethez menekült, s száműzette a fiút Athénból.Azóta hogy Theseus féléve elhagyta városát, s Phaedrát Troizénba hozta, újra és még vadabbul lángolt fel a szenvedély Hippolytos láttán: be sem gyógyult sebe még jobban felszakadt. Megundorodik önmagától, gyűlöli életét, a halálra készül.Phaedra vágyakozása azonban most is hiábavaló: Hippolytos gőgösen, megvetően utasítja vissza
apja feleségének buja szenvedélyét, amely Theseus hazatérésével újra bűnné és borzadállyá változott. ellentétes és végletes lelkiállapotok között hányódik: az egyik pillanatban esztelen féltékenységben Aricia halálát akarja, majd az őrült vágy dühöngő önvádba csap át, s a halált óhajtja, de ettől is visszariad, hiszen hogy álljon apja elé az Alvilágban, Minos majd miféle új büntetést talál neki. Lelki zaklatottságában, lelkifurdalásában elűzi magától Oinonét, s ezzel a pusztulásba kergeti.Az érzelmi zűrzavart csak a halál oldhatja fel. Phaedrában végül mégiscsak Minos szelleme, öröksége került felül: Hippolytos halála után - már halálos méreggel testében - bevallja az igazságot Theseusnak:Hippolytos nyers, vad, szűzi lélek, ki túlzásba viszi Artemisz tiszteletét, s elhanyagolja a többi istent. Kemény szíve nem enged semmiféle szerelemnek, megveti a nôi nemet, s így Aphrodité (Venus) hatalmát is semmibe veszi. Gőgjéért méltán bűnhődik, halála az istennő bosszújának következménye.Bűntelenségének tudata s az apja iránti mély fiúi tisztelet akadályozza meg abban, hogy a hazug vádat visszafordítsa Phaedrára, hogy az igazságot napvilágra hozza. Hiába kérleli erre Aricia - szerelmük jövőjéért aggódva -, Hippolytos lovagiassága az asszonyban a királynét látja, apja törvényes hitvesét, s ez a köteles, nemes, de számára halált okozó tisztelet összeszorítja ajkait. Menyasszonya könyörgô unszolására újra csak az istenek igazságosságára hivatkozik:Az istenek túlságosan is készségesek, mikor az emberek boldogságát kell szétzúzni. Theseus hirtelen felindulásában alig mondta ki meggondolatlan átkait tartalmazó imáját, Neptunus azonnal teljesítette kérését: a tengerárból kikelő bika-szörnyetegtől megvadult lovak összeroncsolták az ifjú királyfi testét.Könyörtelenek az égi és földi istenek: lesújtanak bűnöst és ártatlant egyaránt: az ember boldogsága elérhetetlen, mindnyájan szenvedésre születtünk - ez Racine drámájának mélyebb mondanivalója, ez a tragikum forrása. A Phaedra című darabban szenvedés, boldogtalanság és halál lesz mindenkinek (egy-két szereplő kivételével) az osztályrésze.
További ismertetés a következőről Phaedra