A következőket foglalja össze a szerző a könyvének az első fejezetében: A globalizáció mindent egybemosó, a sajátosságokat
alábecsülő világban, amelyben egyre kevesebb szó esik a
magyar gyökereinkről, amikor le akarnak beszélni a baloldali beállítottságú politikusok az 1000 éves történelmi múltunkról, amikor mások akarják megmondani nekünk, kik vagyunk, amikor el akarnak szakítani bennünket a határontűli nemzettársainktól, a hitelesen valóságos történelmi gyökereintől, amikor ki akarják törölni a magyar tudatból a nemzeti sajátosságainkat és egy újabb arctalan világ „szolganép Bábelében" egybemosnának minden függetlenségre törekvő kis nemzetet, amelyik ki akar szabadulni a globális szorításból. Az író éppen a székelység sorsában tételezi ki panoráma-képbe az a nemzethalál-vízió, amelyet Vörösmarty Mihálytól Ady Endréig sokan megfogalmaztak. Ami kicsinyben a székelységgel történik, az nagyban is bekövetkezhet Magyarországon a magyarsággal is: gyarmati sorban tengődő bennszülötté válhat saját hazájában. Kihúzzák lába alól a földet, szélnek eresztik, menjen idegenbe, helyette új idegenek lakják be az országot, akik nem fognak emlékezni arra, hogy ki alapított itt államot. A magyar nemzet a székelységgel együtt, már átélt jó néhány vészes korszakot. Túlélte ellenségeit, mert nem mondott le történelméről, nyelvéről, nemzeti tudatáról, összetartozásáról. Megtalálta a módját, hogyan teremtse újjá a romokban heverő hazát. Vesztett csaták, háborúk után, bár nagy véráldozattal, de mindig bekövetkezett az újjászületés.
A létfenntartó szellemi-lelki örökségünk avatta a magyarságot államalkotó nemzetté itt a Kárpát-medencében. A könyvből még azt is megtudhatjuk, megismerhetjük, hogy a hunok sámánhitében és a magyarság táltos szemléletű ősvallásában volt olyan örök érvényű kozmikus tudás, amely időtállóvá tette őseink világképét, hogy megtalálják benne helyüket. Abban a korban szoros kapcsolatban állt egymással a hit és a tudás, meg kellett osztani a tudást, hogy mindenkinek egyenlő esélye legyen a boldoguláshoz. A világról alkotott hitvilágnak ugyanakkor elválaszthatatlan társa volt a művészet, a dal, a tánc, a rege és hősmondák tartalma életük igazi mása volt, amiben saját magukra ismertek és hittek abban, hogy utódaik is ebben a hitben fognak élni.
A könyvből megtudhatjuk azt is, hogy Csíkban élnek a hegyek: a fenyők közelről zöldek, messziről kékek. Amikor Nagysomlyó mögül felkel a nap, akkor megállunk egy pillanatra, mintha köszöntenénk. Este pedig, amikor a Hargita gerincén lenyugszik, fejet hajtunk és mosolygunk némán, mint aki ajándékot kapott. Ilyenkor érezzük, hogy adósai vagyunk a szülőföldnek. Az író is ezzel a könyvvel akar adósságot törleszteni, amivel a Hargitának és jóravaló népének tartozik, mivel Zsögödi születésű (ma: Zsögöd és Zsögödfürdő Csíkszeredának déli negyede, városrésze). Továbbiakban írja a szerző, hogyha nem települt volna át a mai Magyarországra, talán meg se írta volna ezt a könyvet, mert akkor. hiányzott volna hozzá a szülőföld iránti szeretetnek az a hőfoka, amelyet csak akkor érzünk igazán, amikor távol vagyunk tőle. A szülőföld olyan szülönk, amelyik sohasem öregszik, sohasem hazudik, mindig igazat mond és változatlanul szeret. Még a hűtlent is hazavárja. Zárja ezzel a könyvét Gál Elemér.