Gárdonyi 39 éves korában írta A
láthatatlan ember című regényét. A mű keletkezésének idejét emlegetik a boldog
békeidőként. Ez az a kor amikorra már majd egy emberöltő (53 év) telt el Világos és Arad óta. A szabadságharc és az azt követő megtorlás már alig sző ellentéteteket. Magyarország az Osztrák –Magyar Monarchia részeként nagyhatalmi státusznak örvend Európában. Ez az az időszak amikor egre jobban eltünnek a feudalizmus maradványai. Egyre erősebb a polgárosodás, rohamosan fejlődik az ipar, a kereskedelem,a közlekedés. Mind inkább terjednek a technika vívmányai, egre pezsgőbb a tudományos és művészeti élet. Nagyon komoly kutatómunka folyt ebben az időben. Különösen a millenium idején és utána jó idejig tudósok serege foglalkozott a honfoglalással és az azt megelőző időkkel. Márpedig az Árpádok nagyon szívesen hivatkoztak jeles ősükre Attilára. Attila által hagyott örökségként foglalták el a Kárpát-medenjcét. Több más európai uralkodócsaládhoz hasonlóan Attila leszármazottainak hírdették magukat. Nagy a valószínűsége, hogy ebből egy szó sem igaz, de Anonymustól kezdve Kézaiig a „megrendelésre“ készült krónikákból mint hivatkozási alap fellelhető.Gárdonyinak a regény megírásához komly töténeti tanulmányokat kellett végeznie. Ezt meg is tette. Volt hozzá forrásanyag bőven. A hunokról számtalan kutatási anyag, tanulmány, könyv jelent meg a regény megírását megelőző fél évszázadban.A regény főhőse kitalált személy. Teofil a későbbi Zéta élete körül forognak az események.
Valóban létezett személyek kerülnek a műben kapcsolatba a sohasem létezettel. Természetesen a regénynek van más kitalált szereplői is. Enélkül a regény nem lenne regény. Gárdonyi Géza irodalmi alkotást készített és nem hiteles történelmi munkát. Regényre jellemző, hogy pszichologizál,ez főként a szereplők jellemzésén és a konfliktushelyzetek bonyolultságán vehető észer.Zéta magas műveltségre tesz szert Priszkosz rétor házában. Gazdáját apjaként szereti és tiszteli. Korábbi mostoha sorsát ismerve ezt meg is lehet érteni. Ennél hogva érthető ,hogy amikor a rabszolgasorsból fel akarj szabadítani Priszkosz - Ő inkább marad. Igen nehéz lett voln saját egzisztenciáját megteremtenije- bár a regény ezt az oldalát nem világítja meg. Priszkosz valóban létezett és követként járt is Attila udvarában. Feljegyzései a történészeknek is igen értékes forrásmunkák. Priszkosz valóban látta a hunok táborait személyesen találkozott Attilával.A mű további szereplői közül teljes bizonyossággal tudjuk, hogy egy részük valóban létezett, mások ha nem is volt ismert a nevük – lenniük kellett. A kitalált alakok az író alapos felkészültsége miatt hitelesnek tünnek – nagyon jól vannak megírva. Zéta elbeszéléséböl Priszkoszt jó szívű, nagy lelkű, feltünően művelt és széles látókörű embernek ismerjük meg. A korabeli leírások tanulsága szerint valóban ilyen is volt. Attila ábrázolása lényegesen eltér a valóban létezettől. A külsejének leírása hiteles, bár nem eléggé hangsúlyozza mongoloid megjelenését. Márpedig Attila a mai értelemben vett igazi mongol volt. Jellemét kicsit megszépítve ábrázolja. Attila mint egy hatalmas birodalom korlátlan ura rendkívül erélyes, szigorú, és kegyetlen volt. Olyan sokféle népet és akkora területet csak diktatórikus módszerekkel lehetett irányítani.A hun főurak és külsejének és jellemének ábrázolása olyan jól sikerült, hogy más tanulmányokból ismerve valóban ilyenek voltak. Bonyolult személyiségként írja le Gárdonyi Emőkét. Emőke mint nagyúr leánya és a királyné kegyeltje gőgös,rátarti, ugyanakkor gyöngéd és emberséges is tud lenni. Reménytelen szerelmében rejlik tragédiája,hiszen magába Attilába szerelmes. A főhős Zéta jobb sorsra érdemes igen intelligens fiatalember minden bizonnyal jó fizikumú, aki a hunok seregében katonai érdemeket szerezve igyekszik kiédemelni Emőkét. Kellően rugalmas és a változásokra hajlandó. Egy dologban viszont sziklaszilárd, az Emőke iránt érzett szerelmében. Életében többször van módj kiszakadni a rabszolgasorsból. A catallaunumi csata után betegségéből felgyógyúlva módja adatik arra, hogy módos emberként szabadon éljen. Ő mégis visszamegy a hunokhoz, ahol rabszolgaként kezelik. Gárdonyi regénye ékes bizonyítéka az íróban meglévő pluralizmusnak. A műben szereplő népek egyikéről sem ír rosszat. A vallások egyenrangúságát hírdető táltos is csak a semmit sem kívánó, semmire sem biztató vallást sem ítéli el. A regényben igen magasztos és szép szerep jut a hatalmas birodalmat irányító Attilára, akivel a hatalomnak üzen. A Habsburgokra még ellenségeik se foghatják rá,hogy a hunok leszármazottjai. a társadalomábrázolás pasztellszerű háttér, de lírai erővel érzékelteti a régi korok atmoszféráját, amelyen belül örök örömöket és örök bánatokat okoz az örök szerelem.