• Előfizetés
  • ‎Mi az a Shvoong?‎
  • Bejelentkezés
    Bejelentkezés
    Jelszó megjegyzése Elfelejtette a jelszót?

Foglalja össze az emberi tudást a Shvoong-on

.

.

Egri csillagok

írta : skorpio73    

Szerző: Gárdonyi Géza
Az Egri csillagok Gárdonyi Géza remekbe szabott történelmi regénye, amely a XVI. század közepén játszodik. A regény több
szálon fut, az akkori magyarság életét és helyzetét mutatja be a regény főszereplőjén Bornemissza Gergelyen keresztül.
A regény inditása a két gyermekkel kezdődik, ahogy egy Baranya megyei kis falu határában lévő erdőben a patakban játszanak. Gergő nagyapjának egyetlen vagyona a Szürke kioldja magát és elkóborol. Gergő elindul megkeresni, de útközben észreveszi, hogy az erdőn keresztül egy foglyokat szállító török csapat halad. Őt is észreveszi a félszemű Jumurdzsák és foglyul ejti Gergőt és Vicát. Az éjszaka folyamán sikerül megszökniük, majd visszatérnek a falujukba, ahol ekkor már az öreg Cecey és a katonák Dobó vezetésével őket keresik. Gergő a szökésük során egy török lovat is magával visz, mert számára nehéz lett volna a béklyó kioldása. Gergő elmondja, hogy a törökök rabokat cipelnek magukkal és, hogy egy Móré nevezetű cigányvajda az öreg Ceceyre küldte a törököket. Dobó vezetésével megtámadják a törököket, a rabokat kiszabadítják, de mivel Gergő anyja meghal a támadásban, ezért Dobó Bálint pappal Gergőt Török Bálint udvarába küldi.
A regény következő képe már a királyi udvarban játszodik Budán, ahol Gergő és Vica újra egymásra talának, majd a törökök elfoglalják csellel Budát , és Török Bálintot foglyul ejtik. Gergő, Vica, Mecskey és Török Jancsi Bálint Úr kiszabadítása végett Konstantinápolyba utaznak. Útközben csatlakozik hozzájuk Sárközy a fegyverműves cigány, akinek ezután a regényben meghatározó szerepe lesz.
A következő fejezet már az egri vár ostromával foglalkozik. Miként is lehet legyőzni a két seregből összeállt török főhadat. Ez a fejezett remekül bemutatja, hogyan is értékelte az akkori török hadvezetés a magyarságot. A csata során bemutatja, hogy Bornemissza Gergely milyen hadi cselekkel próbálja legyőzni a törököket. Majd az egyik reggel arra ébred a vár, hogy a török had szégyenében elkullogott. 
A mű végén megtalálhatjuk közel 600 olyan egri védő és katona nevét akik a csatákban résztvettek . 
Kiadás kelte: március 13, 2008
Értékelje ezt a kivonatot. : 1 2 3 4 5

Megjegyzések

Showing 3 out of 3   Fűzze hozzá véleményét.
  1. 2 Minősítések 2008. március 15.
    1

    laura

    hello!

    nagyon jo lett !!! eddig ez a legjobb és megis értettem !! a dolgozatom pedig 5ös lett!!! nagyon köszi a segitséget!!!

  2. 1 Minősítések 2008. március 16.
    2

    emi

    sya!

    annyit szeretnék kérni tőled hogy letudnád irni nekem a 3 . részt részletessebben ? márc.17-re? e-mail cim: shyva@citromail.hu

  3. 2 Minősítések 2008. március 24.
    3

    Andi

    csata

    hello! létszi a csatát letudnád irni részletesebben köszike

Bookmark & share this post

E kivonat olvasói olvassák el a következőket is:

.