Márai maga
kézikönyvnek nevezi ezt
az írását.
Kézikönyv, azaz használati utasítás a szegénységhez.
Ahogyan írja előszavában, az emberiség kilenctized
részének szól akkor ez a könyv, akik mindannyian az
egytizedhez szeretnének tartozni, és az ő állandó
boldogtalanságuk miatt a világ elkanászodik. Pedig
amikor a
szegénység járványszerűen terjed a világon,
ki kell képezni a szegénységre azokat, akik
váratlanul idekerültek. Az újszegények éppoly
ízléstelenül tudnak viselkedni, mint az újgazdagok.
Egy kézikönyvnek tehát ki kell elemezni állapotuk igazi mivoltát, meg
kell tanítani őket az életöröm lehetőségeire, amelyek egy kazamatán
belül
is rendelkezésükre állnak. Nyilvános, állami tanfolyamokon
kellene oktatni a szegénység technikáját, "mielõtt még teljesen
elhülyül az emberiség a szegénységben".
Ebben a tárgykörben szabadon röpdös Márai játékos kedve, iróniára, sőt
öniróniára is hajló természete. Lehet, hogy frivolan hangzik, de az
írónak talán a legszellemesebb, legszórakoztatóbb
írását adjuk ismét
közre.
További ismertetés a következőről A szegények iskolája