"Mese a
sündisznóról, aki arra vágyott, hogy megsimogassák (Nem csak
gyerekeknek) Egyszer volt, hol nem volt, kerek
erdõ közepén élt egyszer
egy
sündisznó. Nagyon mogorva sündisznó volt; legalábbis ezt tartották
róla. Mindenkivel csak morgott, mindennel elégedetlen volt, és még ha
jó szándékkal közeledtek hozzá, akkor is tüskés gombóccá gömbölyödött,
csak úgy meredeztek kifelé a tüskéi. Nem is közeledett hát hozzá senki
jó szándékkal sündisznó-emlékezet óta. Az erdõ állatai nem is tudták,
honnan olyan biztosak benne, a sündisznóhoz nem érdemes jó szándékkal
közeledni. Egyszerûen biztosak benne. Egymás között morogtak rá, és
ha mégis szóba elegyedtek vele, legfeljebb csak az idõjárásról folyt a
kurta társalgás. Azt soha senkinek nem jutott eszébe megkérdezni tõle:
fáj-e a szíve. Pedig nagyon fájt a szíve. Világéletében arra vágyott,
hogy megsimogassák. De a szúrós tüskéktõl senki sem fért hozzá.
Valaha akadtak néhányan, akik megpróbálták, de ahogy tüskéivel
megbökte õket, mind megharagudtak. Azóta senki sem próbálkozott. Így
éldegélt a sündisznó napról napra és évrõl évre, míg egyszer éppen az
erdei ösvény egyik szélétõl igyekezett a másik felé, amikor vidáman
ugrándozó lépteket hallott: egy kislány közeledett, szinte repült
lefelé a lejtõn, közben egy víg dalocskát énekelt. Amint a sündisznó
észrevette a kislányt, a szempillantásban összegömbölyödött, amint ez
szokása volt. A kislány ekkor figyelt fel a tüskés gombócra. Süni!
kiáltott fel nagy örömmel, és leguggolt a sündisznó mellé. A sündisznó
szerette volna szemügyre venni a kislányt, de az orrát sem merte
kidugni. Kedves Süni, bújj elõ a kedvemért kérlelte a kislány
szeretnélek megsimogatni! A sündisznó szíve megdobbant a tüskék alatt.
Ilyesmit már olyan régen mondtak neki, talán nem is mondtak sohasem.
Már majdnem kidugta a fejét tüskés páncélja alól, valami mégis
visszatartotta. A kislány tovább kérlelte. Kedves Süni, kérlek az
orrocskádat hadd érintsem meg A süninek könny szökött a szemébe.
Szerencsére nem láthatta senki biztonságos rejtekében. Valami
kedveset akart válaszolni a kislánynak, már a nyelvén is volt, aztán
mégis más lett belõle. Engem nem lehet megsimogatni morogta, és abban
a pillanatban meg bánta, de nem volt ereje bocsánatot kérni. A kislány
elszomorodott. Ne haragudj rám, én csak jót akartam Persze, mormogta a
sündisznó, mert nem tudta, mit is mondjon. Hát, akkor Isten veled,
kedves Süni. Talán majd máskor És a kislány továbbindult, egy kicsit
lassabban, mint ahogyan jött, de az erdõ szépsége hamarosan
visszaszerezte jókedvét. A sündisznó a távolból még hallotta
dudorászását. Szeretett volna utána kiáltani: Gyere visszaaa! De egy
hang sem jött ki a torkán. Teltek-múltak a napok, és mindegyre ez járt
az eszébe:Talán majd máskor. Magának sem merte bevallani, de a szíve
mélyén egyre csak arra várt, hogy a kislány egyszer majd visszatér . S
a kislány hamarosan visszatért. Most már messzirõl észrevette a sünit.
Halkan és óvatosan közeledett, nehogy megijessze. A süni is észrevette
a kislányt. A biztonság kedvéért most is összegömbölyödött, de elõzõleg
még titkon alaposan szemügyre vette a várva várt jövevényt. Csak úgy
vert a szíve a tüskerengeteg alatt. A kislány halkan és finoman
ereszkedett le mellé. Itt vagyok suttogta. A süni borzasztóan izgult,
hogy megint elrontja az egészet. Hát Isten hozott; mondta akadozva, és
nagyon megkönnyebbült, hogy sikerült kimondania. Most megengeded, hogy
megsimogassalak? A sündisznó összeszedte minden bátorságát, és félénken
kidugta az orrát. A kislány feléje nyúlt, hogy megsimogassa, de amint a
keze odaért volna, a sündisznó összerezzent, visszahúzta az orrát, és
meredezõ tüskéi a kislány ujjába szaladtak. Még a vér is kiserkent
belõle. A kislány feljajdult, ujját aszájába kapta, és sírva fakadt.
Látod, mondtam én, elõre megmondtam morgott a sün , jobb lett volna, ha
sohase szólsz hozzám. Menj innét, hagyj magamra! Hálátlan vagy és
igazságtalan! És utálatos! sírt a kislány, és elrohant. A sündisznó
most már kétségbeesetten kiabált utána. Várj! Gyere vissza! Én nem
akartam!! Nem így akartam Én világéletemben arra vágytam, hogy
megsimogassanak! Soha senki nem simogatott meg! Te voltál az egyetlen,
aki. . . . Már nem tudta folytatni. Hangja zokogásba fulladt. Csak úgy
rázkódtak a tüskéi. A kislány még mindent hallott. Mégsem fordult
vissza. Szaladt, csak szaladt, amíg egy patakhoz érkezett. Tovább már
nem bírta a lába. Leült egy kõre a parton, és hatalmas könnycseppeket
hullatott a patak vizébe. A patak meg csak halkan locsogott, és magával
vitte a könnycseppeket. Így ült ott egy darabig. A patak olyan halkan
locsogott, hogy egyszer csak a szívében is csend lett. És akkor fülébe
csengtek a sündisznó szavai, amelyeket már nem akart meghallgatni. Soha
senki nem simogatott meg! Milyen türelmetlen voltam, és milyen értetlen
gondolta. Megbuktam szeretetbõl. És újra könnyek gördültek végig az
arcán. De ezek már nem a sértettség, hanem a megbánás tisztító könnyei
voltak. Te voltál az egyetlen, aki. . . . Az egyetlen!! Egy pillanatig
még erõt gyûjtött, aztán letörölte könnyeit, és szaladt árkon-bokron
át, vissza a sündisznóhoz, s ahogy rátalált, nem törõdve a tüskékkel,
úgy, amint volt, fölkapta és magához ölelte. A sün meglepetésében még
összegömbölyödni is elfelejtett, becsületbõl még kapálózott egy kicsit,
és mondott valami olyasmit, hogy eressz el, vigyázz, meg foglak szúrni,
de közben boldogan simult a kislányhoz, még a szíve dobogását is
érezte. Én így szeretlek téged, a tüskéiddel együtt! barátod akarok
lenni mondta a kislány, örömtõl elcsukló hangon. És csodák csodája: a
tüskék nem szúrtak többé! Puhák és bársonyosak lettek, mint a selymes
zöld pázsit. Mindnyájan félreismertünk mondta a kislány. Te kedves vagy
és melegszívû, jó és szeretetreméltó. A sün nem is tudta, hová
legyen a boldogságtól. Világéletében arra vágyott, hogy megsimogassák,
de azt legtitkosabb álmaiban sem merte remélni, hogy egyszer valaki,
magához öleli. A sün és a kislány attól fogva barátok lettek. Az erdõ
állatai pedig mind ámultak a sündisznó átváltozásán."