• Előfizetés
  • ‎Mi az a Shvoong?‎
  • Bejelentkezés
    Bejelentkezés
    Jelszó megjegyzése Elfelejtette a jelszót?

Foglalja össze az emberi tudást a Shvoong-on

.

Shvoong kezdőlap>Könyvek>Új Kor>A víz rejtett bölcsessége

.

A víz rejtett bölcsessége

írta : csillaglany     

Szerző: Masaru Emoto
Bolygónk 70%-a vízből áll, akárcsak az emberi szervezet- de az állatok és a növények teste is-, ez közismert dolog. Azt is
tudja mindenki, hogy víz nélkül csak 1-2 napig maradnánk életben. Azt viszont már kevesen tudják, hogy a víz élő test, amely reagál arra, amit mondunk neki! Masaru Emoto több, mint tíz éve készít felvételeket jégkristályokról egy speciális műszer segítségével. A kísérlet lényege az, hogy az univerzumban minden rezeg, beleértve a vizet is, ezért a szerző különböző szavakat mutatott a víznek úgy, hogy a szavakat papírszalagokra írta, majd az edények köré tekerte, lefagyasztotta, majd elektronmikroszkóppal lefotózta. Az eredmény elképesztő: a pozitív, szeretetteljes szavak hatására gyönyörű kristályok képződtek a vízben, míg a negatív szavak hatására csak káosz keletkezett. Ugyanez történt, amikor zenéket, illetve fotókat mutattak a víznek. A kísérletek nem csapvízzel készültek, hanem desztillált vízzel, illetve folyóvízzel. Emoto kísérletei a vízzel látható bizonyítékot adnak a gondolatok teremtő erejére. A kötetben gyönyörű fotókat láthatunk a kristályokról, már csak ezért is érdemes megvenni a könyvet. A könyv célja az, hogy segítsen az embereknek életük jobbá tételében azáltal, hogy kísérleteinek eredményeiről beszámoljon. A magyar kiadás utószavát három népszerű író, Müller Péter, Szepes Mária és A. J. Christian írta. tudja mindenki, hogy víz nélkül csak 1-2 napig maradnánk életben. Azt viszont már kevesen tudják, hogy a víz élő test, amely reagál arra, amit mondunk neki! Masaru Emoto több, mint tíz éve készít felvételeket jégkristályokról egy speciális műszer segítségével. A kísérlet lényege az, hogy az univerzumban minden rezeg, beleértve a vizet is, ezért a szerző különböző szavakat mutatott a víznek úgy, hogy a szavakat papírszalagokra írta, majd az edények köré tekerte, lefagyasztotta, majd elektronmikroszkóppal lefotózta. Az eredmény elképesztő: a pozitív, szeretetteljes szavak hatására gyönyörű kristályok képződtek a vízben, míg a negatív szavak hatására csak káosz keletkezett. Ugyanez történt, amikor zenéket, illetve fotókat mutattak a víznek. A kísérletek nem csapvízzel készültek, hanem desztillált vízzel, illetve folyóvízzel. Emoto kísérletei a vízzel látható bizonyítékot adnak a gondolatok teremtő erejére. A kötetben gyönyörű fotókat láthatunk a kristályokról, már csak ezért is érdemes megvenni a könyvet. A könyv célja az, hogy segítsen az embereknek életük jobbá tételében azáltal, hogy kísérleteinek eredményeiről beszámoljon. A magyar kiadás utószavát három itthon népszerű író, Müller Péter, Szepes Mária és A. J. Christian írta.
Kiadás kelte: július 13, 2009
Értékelje ezt a kivonatot. : 1 2 3 4 5

Bookmark & share this post

E kivonat olvasói olvassák el a következőket is:

.