Kötelező olvasmány volt valaha. Illyés egyik legnagyszerűbb, bátran klasszikusnak mondható prózai alkotása a társadalmi valóssággal szembenézés igényéből íródott a
harmincas évek első felében, a falukutatás korában. Műfaja irodalmi szociográfia, mely átmenet a tudományos szociológia és a szépirodalom között. Olyan társadalomrajz, mely a tudományos leírás és a művészi megjelenítés elemeit egyaránt magában foglalja. A Puszták népe szabatos társadalomrajz, ugyanakkor emlékezéssel átszőtt önéletrajz is. Beleszövődnek saját emlékei
is az írónak, bár mint a 3. fejezetben mondja,
nem önmagáról akar írni, hanem egy népréteg lelkületét szeretném ábrázolni. Az író a nyitófejezetben közli: a pusztai lakosságnak
se fogvacogása, se gyomorkorgása nem hallható, se közvetve, se közvetlenül: képviselőjük, pártjuk, lapjuk, még ismerősük sincsen, aki nevükben szót emelhetne, holott nyilvánvaló, hogy az ország sorsa az ő vállukon nyugszik, akik a földet tartják tízezerholdas darabokban. A kiszolgáltatottságot, a cselédsorsot is bemutatja a mű. A műnek nincs regényszerű cselekménye. Tárgyilagos leírást ad a pusztai
cselédek életének általános, mindenkire és mindenhol jellemző vonásairól, a hazai nagybirtokrendszer sajátosságairól, melyet saját emlékeivel tesz érzékletessé. A műben a változatlanság uralkodik, egy változás azonban mégis megjelenik, a család kiemelkedhet osztályából. Időben három korszakot, három nemzedék sorsát mutatja be az író. A nagyszülőké a kiegyezés kora, a szülőké a századelő, ez a kor adja az író gyermekkorának emlékeit is, végül a harmincas évek, a megírás és szembesítés ideje. A nagyszülők korára, a kiegyezés korára nosztalgikusan tekint vissza. A kapitalizáció során szigorúbb gazdálkodási rend lépett érvénybe, a feudalizmus korának szabadabb élelemszerzési lehetőségeit felszámolták, a cselédek sorsa, fizetése viszont továbbra is a régi. A harmincas évekre a pusztai sors még tovább romlott. Amit a gyermek-író hajdan szépnek látott, mára szörnyűségnek tűnik. A pusztai életforma nyomán megváltozik az ember személyisége. A szociális és fizikai nyomorúság tudati nyomorúsággal társul. Ez a világ azonban nem mentes az értékektől, csupán szegény bennük. A gyermekkor, az esküvő, a közös vasárnap délutánok megmaradtak értéknek. Az önállóság vágya a cselédek között a népművészeten keresztül teljesedik ki. Az írónak sikerült kiválnia a pusztai léttel, ám azokkal szemben, akik eztán elfelejtik múltjukat, ő visszatér, fontos számára a hűség.
További ismertetés a következőről Puszták népe