A könyv olvasás közben azon vesszük észre magunkat,
hogy belepottyantunk
egy japán kortársművész különös regényébe, mint Alíz a nyúl üregébe. Csakhogy ez
itt a kőkeményen keményre főtt csodavalóság, amiben a névtelen, senkihez sem tartozó emberek a teremtés láthatatlan láncán lógó örök egyedüllétre ítélt csavarok, a gondosan kiagyalt gépezetben.
Főhősünk fél inkognitóban létezik -mint bárki a világban- megy, amerre a szél fújja kissé korlátolt
és szenvtelen életének egyéni díszletei közt botorkálva. Gondolatain kívül mást nem tudunk meg róla,
Csak azt, hogy informatikus lévén, kissé zavart nyugalommal, ám mindenféle balsejtelem nélkül halad felfelé egy furcsa liftben állásinterjúra. Itt
kell találkoznia egy látszólag süket-néma, itt-ott kissé dús idomú titkárnővel, aki bekíséri "balsorsa" ajtaján. Ki gondolná, hogy egy ártatlan megbeszéléshez át kell jutni egy szakadékon, ahol a csapóajtón keresztül még patak is folydogál, és az ember fiának meg kell védenie magát a ragadozó "Setét" szörnyektől. És mikor már épp fellélegezne, a végeredmény egy teljesen dilinyós, ám zseniális tudós, aki elmeséli, hogy a titkárnő az unokája, és tud beszélni, csak éppen a végtelenségig szenilis nagyapa "elvonta a hangját" és elfelejtette visszaadni. Később gyanútlan numerátorunk csak kapkodja a fejét az események életveszélyes helyzeteibe keveredve - melybe öntudatlanul csöppent - míg kissé felháborodva megkérdezi a mindenható és mindent tudó feltalálót, hogy mégis mi történik vele. Ő pedig beavatja, hogy semmi különös, csak éppen rajta múlik a
világ sorsa.
A Csodavalósággal párhuzamosan fut egy lírai Világvége. Ide csak az elme elvonásával lehet eljutni, akár az örök paradicsomba, de ez nem a tömegek Nirvanája, hanem az egyéni tudatalattink által felépített világ. Saját teremtményeinkkel rendezhetjük be, ezer éve ismert kedvesünkkel élve, személyre szabott munkánkat végezve, ahol a szó szoros értelmében le kell vetkőzni az árnyékvilágban hozzánk nőtt vágyakat. A két világ látszólag egymás létezéséről nem tudva harcol mégis, míg a lázadás lecsendesítésével jut el főhősünk tíz perc alatt az élet szeretetéhez és azonnali lemondásához. Mindezt azért, hogy egy örökké tartó, önmaga alkotta világban keressen boldogságot, végre az isteni gondoskodás nélkül.
Haruki legjobb regénynek ítélt Tanizaki-díjas műve könnyed, de mély történet az egyszarvúak titkáról, az életről és a másik életről.
További ismertetés a következőről Világvége és a keményre főtt Csodaország