Vértelenül
Summary rating: 5 stars
2 Minősítések
Látogatások
:
134
szó:
600
Kiadás kelte: július 13, 2007
… “ Ekkor az jutott eszébe, hogy bármennyire kifürkészhetetlen is az élet, valószínűleg azzal az egyetlen vággyal szívünkben éljük életünket, hogy visszatérjünk a minket nemző pokolba, és ott éljünk annak az oldalán, aki valaha egyszer kimentett abból a pokolból. Igyekezett megfejteni, honnan ez a ragaszkodás a rettenethez, de rájött, hogy nincs válasz. Csak annyit érzett, hogy nincs erősebb annál az ösztönnél, mely arra késztet, térjünk vissza oda, ahol tönkretettek bennünket, és éveken át újraéljük azt a pillanatot. És csakis azt gondolhatjuk, hogy aki egyszer megmentett bennünket, az képes rá újra meg újra. Egy hosszantartó pokolban, mely azonos azzal ahonnan jövünk. De egyszer csak kegyes lesz hozzánk az a pokol. És vértelen.”…
Egy kitűnő “példa- könyv” Bariccotól.
A könyvben szereplő főszereplőnő, ezekkel a gondolatokkal, ugyanúgy, mint egykor kislányként a rejteket adó odúban, összegömbölyödve, csecsemőpózba helyezkedett el a férfi mellett az ágyon - a férfi mellett, aki anno hetven évvel ezelőtt meghagyta életét -, és elaludt. Megnyugodott. Véget ért a megszabadulás, a felszabadulás utáni vágya, és egyszerre újra gyermek lehetett, mint akkor, de már biztonságban azon személy mellett, aki megmentette a haláltól.
Élet - és halálösztön játéka ez az írás.
Szabaddá teszi hősét, aki végre levetheti álarcát és mer az lenni, aki.
Olyan érzést vált ki, mint akkor, amikor az álmok mezején tengünk-lengünk, elhagyva valahol elfojtásainkat, “falainkat”. Az ember érzi és tudja, milyen nem szocializált állatként élni folyton és kiengedni önmagát. Szabályaiból, kötöttségeiből. Gyermeki létünket élni.
De ezért fel kell bányásznunk problémáinkat, ahogy Baricco is írta “bármennyire kifürkészhetetlen is az élet, valószínűleg azzal az egyetlen vággyal szívünkben éljük életünket, hogy visszatérjünk a minket nemző pokolba…”
Csakhogy az a pokol komplexusok garmadával van kikövezve, ahova nem lehet csak úgy eljutni. Úgy gondolom, a komplexusainkat komolyan kell venni, és azokat feloldani.
A megoldásra akkor találunk rá, amikor fel tudjuk dolgozni azokat a lelki tartományainkat, ahol nem volt szabad élnünk, ahol uralkodtak felettünk, amikor nem élhettünk úgy, ahogy azt szerettük volna. Ezek töltenek, töltöttek fel félelmeinkkel, és váltunk félelmeink miatt azokká, akik vagyunk.
Talán szükségünk van bizonyos gátakra, góccsomópontokra, melyekkel együtt a tökéletességet csak hírből ismerve, de állandó vágyakozással szemlélve, nem lógunk ki többi embertársaink közül?
Rejtett tartalékai mindenkinek vannak / lehetnek, sőt, általában ezek a rejtett tartalékok adják az erőt ahhoz, hogy túléljünk bizonyos dolgokat. Ahogy a könyvben szereplő főszereplőnőben rejtett tartalékként, erőként képviseltetett az elszánt keresés, a visszatérés egy bizonyos ponthoz, amely életben tartotta.
Semmi sem tökéletes és nem is lenne képes az lenni, mert minden változás alatt áll.
Semmi sem olyan stabil, hogy a belső átalakulás meg ne törné azt. S mégis azzal a tudattal éljük le életünket, hogy kapaszkodunk a megfoghatatlanba. A tökéletességbe, megmaradásba, a halhatatlanságba, az örökkébe, a majd egyszerbe, és így tovább. Halogatjuk döntéseinket, lépéseinket; mindig várunk a holnapra, és holnap is a holnapra.
A könyv arról is szól, hogy a holnap hetven év után is ma lesz. Mindig ma van. A mostban. A folyamatos újjászületés dinamikájában.
További ismertetés a következőről Vértelenül