Kedvenc íróm, Vavyan Fable sokadik regénye az Édes, mint a
bűn egy kalandokkal, mesékkel teletűzdelt történet.
Aki csak beleolvas, addig képltelen letetenni, amég be nem fejezi.
Elhihetik...személyes tapasztalat.
"Hajdan, mindőn az Isten megteretette a Földet; megcsinálta a hegyeket, vizeket, erdőket
és állatokat, és más értelmes dolgokat,belenézett a tükörbe, és
azt mondta magának: na jó, kreálok egyolyan figurát, mint ez itt, elvégrejátszani, kockáztatni iss kell. S lőn. Amikor azonban látta,
hogy a teremtmény tökéletesen életképtelen, elkeseredett. Bánatában csak ült a tévé előtt, rágcsálta a snack--et, fölldimogyorót, nyomkodta a távkapcsolót, harapta a sört, és nézegette a lyukas zokniból kibámészkodó lábujját.Végül elszánta magát. Nagy sóhajjal azt mondá: akkor most csinálok valami szépet. És megalkotá a nőt."
Vavyan stílusa magával ragad, varázsol, megigéz. Az olvasó kedvet kap újra, és újra elolvasni. Ezzel pedig belekerül egy ördög körbe, ami ellen csak a következő könyv nyújthat rövid megnyugvást. Aztán ismét a hatalmába keríti a Fable-mánia; a Fable-függőség...
Talpig Jane-nek hívták. Magas
volt, karcsú; mozgása ragadozószerű, testtartása flegma.Vállig érő hajaa nnyiszor váltott színt,ahányszor megfordult a fodrásznál.Jobbára sötét árnyalatokkal kísérletezett. A legutóbbi kísérlet eredményeként fültől vállig mokkabarna, fentebb rézvörösvolt; lágy, majdnem természetes hullámokkal; szemöldöke egyenletesen keskeny,szemrése kerek. Sötét írisze önként válogatta színét, szürkészöldtől a csokoládébarnáig, a hangulatától s a megvilágítástól függően. Duzzadt, vérbő száját halványpiros rúzzsal hangsúlyozta, ennél több festéket nem használt.
Egyik felében rubinvörös karmú, színarany madárláb lógott. A másik fülébennem lógott semmi, mert nem találta
meg a ragadozóláb párját nagyanyja padlásán, noha mindent tűvé tett érte. Nem volt hattyúnyaka. Teljesen átlagos nyakkal született, legfeljebb arra lehetett bszke, hogy rendszeresen tisztán tartotta. És szerencséje volt,mert ama padláson meglelte a nagymama teknősbékamedállalékesytett nyakláncát.Éjszakára sem vált meg tőle,bár jobbára hason fekve aludt.
A teknősbéka lábai apró,gombostűfejnyi bevérzéseket okoztak, amelyekazéveksoránelszaporodtak anyakán s mellkasa vékonybőrén. Talpig Jane-tezsembyrhatta rá, hogy akár egypercre is letegye a láncot.
De legfőbb kincse-szintén a padlásról-a finom aranylemezből formázott karkötő volt, amelycsuklótól majd könyékig ért, parányi rugók nyitották, színes féldrágakövek díszítették. Nem félt viselni ezeket a kincseket. Mély, sötétarany színük azt a hitet keltette mindenkiben, mintha silány bizsuk lennének. Kevés embernektűnt fel,hogyvalójában értékes régiségek.
Talpig Jane ellenőrizte magát a külső visszapillantó tükörben; mindent rendben talált. Szélkpócolta haja aláomlott,ahogy kellett; mögüle vérszomjasan villantak elő a madár karmai. Ajkán tündökölt a rúzs, s a teknős lomhán ászott a nyakában, minthafelfedező útra készlne a mellek dombvidékére. A széles karkötőn meg-megcsillantak a különféle kövek amikor kikönyökölt az ablakba. Unottan bámulta az éjszakai utcát. Felfújta a rágógumiját.Turisták őgyelegtek aközépkori templom előtt. Átlag kétpercenként felvillant egy-egy vaku,mintha villám hasított volna a levegőbe.
További ismertetés a következőről Édes, mint a bűn