Shvoong kezdőlap > Könyvek > Regények > Goriot apó

.

Goriot apó

Summary rating: 4 stars 70 Minősítések
Szerző : Balzac
Review by : Linda82
Látogatások : 2633  szó: 900   Kiadás kelte: október 11, 2007
Goriot apó
A Goriot apó (1834) az Emberi színjáték egyik legjobban sikerült darabja.
Mint Balzac minden regénye, ez is önmagában zárt, kerek egészet
alkot.A regénybeli történet (1819-ben kezdődik) egyik színhelye a Vauquer-ház.
"Polgári penzió mindkét nem és egyebek számára." A ház Párizs egyik elhagyatott
kerületében áll, "ahol állandóan hullófélben van a vakolat, és patakokban folyik
a szennyvíz; valódi szenvedések és talmi örömök töltik be" a környéket. Aki erre
jár, kedvét veszti itt. "Egy kocsi robogása errefelé esemény, a házak mogorvák,
a falak börtönre emlékeztetnek." Komor, rideg hangulat uralkodik a leírásban, s
ez a nyomasztó légkör előrevetíti az itt élők sivár, eseménytelen, üres életét,
az öreg Goriot titkolt balsorsának történetét.
A "polgári penzió" épületének tüzetes leírása következik a regényben. Először
kívülről mutatja be az író, majd a földszinten levő szalonra és az ebédlőre
terelődik kutató, mindent észrevevő figyelme.
A Vauquer-ház szinte a korabeli Párizs keresztmetszetét adja. "Egy ilyen
közösségen belül kicsiben az egész társadalom elemei föllelhetők" - jegyzi meg
Balzac. Lakói részben szürke kispolgárok, részben lecsúszott, elszegényedő
emberek, illetve a szegénységből kilábalni akaró, fölfelé kapaszkodó ifjú
törtetők. Ezt a világot - a cselekmény folyamán később derül majd ki - szoros
szálak fűzik mind a magas arisztokráciához, mind a bűnöző alvilághoz. A
társadalmi ranglétrán valahol a középső helyet foglalja el a penzió: hiányzik
innen a hivalkodó gazdagság, de a nyomor sem jellemző rá.
Több szálon futó cselekmény
A regénynek 35 szereplője van. Balzac általában sok figurával dolgozik, de
ezek közül csak néhány kap jelentősebb szerepet az egész műben, a többieknek
csupán a cselekmény egy-egy fordulópontján van lényegesebb funkciójuk. - A
központi hősök részletesebb bemutatásával előkészített cselekmény egyszerre több
szálon indul el. Hol az egyik, hol a másik szereplő kerül előtérbe, majd az
életsorsok lassanként egymásba fonódnak, s egymás mellett párhuzamosan
haladnak.
Így kapcsolódik össze a két főhős, Goriot és Rastignac sorsa is. Mozgásuk a
társadalmi ranglétrán ellentétes: Rastignac fölfelé, az arisztokrácia világába,
a gazdagság és a fényűzés felé halad, Goriot pedig fokozatosan süllyed lefelé, a
nyomorba.
Eugéne de Rastignac joghallgató, a nyári szünet után most tért vissza
másodszor Párizsba, de alaposan megváltozott. Az otthoni állandó szűkölködés
megváltoztatta észjárását, megsokszorozta érvényesülési vágyát, mohó törekvését,
hogy kitűnjön az átlagból. Észrevette, mekkora befolyásuk van a nőknek a
társadalmi életre: Éppen ezért gazdag női pártfogóra, szeretőre akar szert
tenni.
Távoli rokona, az egyik legünnepeltebb és legelőkelőbb párizsi szépasszony,
Beauséant vikomtné segítségével Rastignac bejut az arisztokrata körökbe.
Unokanővére révén ismerkedik meg Goriot két lányával is. Anastasie de Restaud
grófnénál ugyan nincs sikere, de a fiatalabbik, Delphine, egy elzászi bankár,
Nucingen báró felesége a szeretője lesz.
A "fent" és a "lent" erkölcse
Az arisztokrata körökben járatlan Rastignac a Beauséant-palotába "rosszkor"
érkezett, mert nem tudhatta, hogy szép rokona délutánonként szeretőjét szokta
fogadni. Az asszony nyugtalan, izgatott, kétségbeesett, hiszen barátnője
lappangó, gyilkos célzásaiból, rosszmájú megjegyzéseiből csak most tudta meg,
amiről a "társaság" már régóta suttogott, hogy a márki házasodni készül. Ebben a
"fenti" világban minden előkelő asszonynak szeretője van, erről mindenki tud, és
mindenki természetesnek találja. Eugéne megdöbbenve hallgatja végig a
cserbenhagyott Beauséant-né harag sugallta tanításait, erkölcsi leckéjét. Ha
érvényesülni akar - magyarázza Beauséant-né - fel kell mérnie a "nők feneketlen
romlottságát, a nyomorult, határtalan férfihiúságot". Semmire sem viszi, ha nem
akad egy fiatal, gazdag és elegáns nőre, aki érdeklődik iránta. Igazi érzéseitazonban gondosan rejtse el, mint valami kincset, különben el van veszve.
Könyörtelen hidegvérrel használjon ki mindenkit! "Ne tekintse másnak a férfiakat
és a nőket közönséges postalovaknál, amelyeket ott hagy az állomáson, hogy
utolsót rúgjanak, s így majd eléri vágyai végcélját. . . A világ nem egyéb, mint
megcsaltak és csalók közössége."
A Beauséant-palota nagystílű pompájában "szíven ütötte a fényűzés démona,
megszállta a nyereség láza, torkát kiszárította az aranyszomj". Föl akar törni,
vagyont akar szerezni, s nincs semmije. Vautrin szinte belelát Rastignac
szívébe, észreveszi lehangoltságát, s "pártfogásába veszi" a diákot. - Most
fonódik össze - egy időre - a Vautrin- és a Rastignac-szál. - Ez a különös,
furcsa, titokzatos ember - Vautrin - alaposan ismeri a világot, a társadalmat.
Félelmetes logikával fejti ki, hogy becsületes, kitartó munkával nem fog
eredményt elérni. A munka, ahogy Rastignac elképzelte, öreg napjaira legfeljebb
Vauquer mamánál juttat majd neki szállást. A gyors meggazdagodásnak más útjai
vannak. "Tudja, hogyan lehet itt utat törni? - kérdezi új pártfogója. - A
lángész erejével vagy a korrupció ügyességével. Tisztességgel semmire sem megy.
. . A korrupció burjánzik, a lángész gyéren virul. Így hát a korrupció a
túlsúlyban levő középszerűség fegyvere." Aki erényes, nyomorog. "A látható ok
nélkül keletkezett nagy vagyonok titka olyan bűn, mely feledésbe ment, mert
ügyesen követték el." Vautrin "acélmarokkal mart" a diák szívébe, kitalálta
céljait, alighogy megszülettek benne.

Rastignac kikönyörög anyjától és húgaitól 1550 frankot, Vautrin azonban
egymilliós hozomány reményével kecsegteti. Ez megszédíti a diákot, bár a pokoli
ajánlatot elutasítja.
Romantikus cselekménybonyolítás
Balzac különböző nézőpontokból vizsgálja a klasszikus kapitalizmus
társadalmát, tanulmányozza s feltárja mozgástörvényeit, realista képet fest az
érdekhajhászó önzésről, a pénz elembertelenít, mindent beszennyező hatalmáról. A
regény cselekménybonyolítása azonban inkább romantikus. Az eddigi feldolgozás
során is feltűnhetett, hogy bár igen alaposan, részletes leírásokkal készíti elő
az egyszerre több szálon elinduló cselekményt, mégis sok mindent homályba
burkol, s kedveli az eseményekre ható okok hosszú ideig való titokban tartását.
- Szereti a váratlan, meglepő fordulatokat, az éles szembeállításokat, a nagy
összeütközéseket. Kezdetben alig-alig történik valami, az események lassan
haladnak előre, majd hirtelen felgyorsulva egy-egy drámai fordulóponthoz
érkeznek. Ilyenkor a regény különböző szálai egy csomópontban
találkoznak.
Rastignac szerelmes Delphine-be, de rá kell jönnie, hogy az asszonynak nincs
pénze, vagyonával zsugori férje rendelkezik. Csüggedt pillanataiban eszébe
jutnak Vautrin szavai, s elbeszélget ebéd után Victorine-nal, néha-néha
udvarolgat neki. Vautrin olvas a fiatalok lelkében, s döntő lépésre szánja el
magát.
"A következő nap egészen rendkívüli jelentőséget kapott a Vauquer-ház
történetében. " - Este rendőrök és katonák szállták meg a penziót és környékét.
Vautrin ellenállás nélkül megadta magát, s mindent beismert. Jacques Collin a
neve, másképpen
Vasfejű, akit húszévi kényszermunkára ítéltek. Mikor letartóztatták,
tekintete olyan volt, mint a bukott arkangyalé, aki mindig a harcot áhítozza,
nem volt benne semmi megbánás. A szálló elképedt, szörnyülködő lakóinak
öntudattal vágta oda: "Mivel jobbak maguk, mint mi vagyunk? A mi vállunkat
kevesebb gyalázat nyomja, mint a maguk szívét, maguk csak egy rothadó társadalom
petyhüdt figurái."
A penzió lakosai és kosztosai kiközösítették Michonneau kisasszonyt, s vele
ment Poiret úr is. Nem sokkal ez után egy küldönc hozta meg a hírt, hogy
Victorine és Couture-né is elhagyja a szállót. Taillefer fia halála után
visszafogadta leányát.
Romantikus és realista jellemzés
A drámai fordulat után öt szereplő "kilép" a regényvilágból, az események
színpadán minden fi

További ismertetés a következőről Goriot apó
Goriot apó  írta  Balzac    2007 
Értékelje ezt a kivonatot. : 1 2 3 4 5


Fűzze hozzá véleményét. Megjegyzések száma ebben a rövid összefoglalóban: 3

Megjegyzések

Showing 3 out of 3   Fűzze hozzá véleményét.
  1. :)

    :)

    2007. október 15.

    Tök jó

  2. Goriot apó

    Kendra

    2008. március 4.

    Nagyon jó, de mi az utolsó mondat? A vége lemaradt :)

  3. Goriót

    XDXDXDXDXDXDXDXDXD

    2008. március 28.

    Nagyon jó, kösz h ilyen jól összetudtátok foglalni a lényegét!!! Még egyszer köszi! :D

További összefoglalók a következők szerint Linda82

More

Olvassa az ingyenes kivonatokat - Írjon és kapjon fizetést

Foglalja össze az emberi tudást a Shvoong-on. Join us!

------