KERTÉSZ IMRE: SORSTALANSÁG Kertész az első magyar Nobel-díjas író. Írása nehéz olvasmány. Nem ír le mindent, csupán elindít
egy gondolatot, amelyet nem fejez be. A gyermek tiszta lelkével mutatja be az eseményeket, melyet neked, mint felnőttnek kell feldolgoznod, továbbgondolnod. Nem von le mélyre szántó következtetéseket, hiszen gyermek. Nem felnőttként emlékszik vissza a gyermekévekre, hanem gyermekként újra megéli. Ezt igazolja a regény kezdete is: „ma nem mentem iskolába”. Ha levonná a következtetéseket – amit felnőttként valószínűleg megtett-, akkor könnyebb lenne az olvasónak, de ugyanakkor elveszítené az értékét a regény, ami ott van a gyermeki naivságban, az események közötti mélyre szántó magyarázatok nélküli sodródásban. A kérdéseket gyermekként is felteszi. A
borzalmak képi világa mögött a gyermek egyszerű kérdései ott vannak, elfogadható magyarázatot viszont nem adhat az olvasónak, hiszen a kor, tizennégy év: kérdéseket hordoz
ÉS nem feleleteket. Önmagának ad csupán magyarázatot, amikor a gyermeki tisztaság, a naivság, a dolgok rendjébe vetett feltétlen bizalom ezt sugallja: ez a dolgok természetes rendje. Dermesztő derűvel, bájosan fogadja el a koncentrációs tábor eseményeit. A Sorstalanság olyan regény a holocaustról, amely nem elsősorban a tettekről szól, hanem a tettek árnyékában meghúzódó lelki történésekről. Nem a borzalmakkal lázít, hanem az események természetességével. Azzal,
hogy mindennek a maga természetességéből fakadóan kellett (kell) megtörténnie, attól függően, hogy a történelem, a kor, a társadalom, a hit, stb. hogyan kívánta, (kívánja). A háború, a fajgyűlölet természetessé tette a zsidók üldöztetését, a béke természetessé tette (tenné) a továbblépést, a felejtést, az újrakezdést. Ha érted a könyv mondanivalóját, akkor végig a természetesség ellen lázadsz, és nem a tettek ellen. S a regény végén, amikor a háború és a háborút lezáró béke minden természetességét megélte, megírta, veled lázad az arra az időre már korán felnőtté vált író, Kertész is. Ekkor, és csak ekkor, az életért folytatott borzalmak közötti természetes küzdelem után tör fel, törhet fel először a lélek legmélyebb bugyrából az elkeseredett kiáltás, könyörgés, majd érdektelenség hiányába burkolható ostoba keserűség. Hiszen felnőttként
sem tudja, felnőttként sem lehet azt megérteni, hogy mindannak, ami történt vele sem oka, csak ok nélküli elszenvedője, áldozata. A Sorstalanság bennem teljesen megváltoztatta a képet a holocaustról. A borzalmak nem csak és elsősorban a krematóriumokban történtek, hanem a lelkekben. Az üldözők és az üldözöttek lelkében egyaránt. Ahogy nemzedékek jönnek-mennek, úgy a borzalmak is eltűnnek, de a lelkek nem változnak. Árvizek, földrengések, egyéb természeti katasztrófák pusztítanak, de nemzedékváltással a borzalmak eltűnnek. Néha beszélünk még róla egy-egy évfordulón, de nem indukál bennünk se feszültséget, se bűntudatot, se a tények tagadásának egyszerűségét, se a tényekkel való szembenézés nehézségét. Auschwitz azonban egészen más… Auschwitzban eszmék pusztultak, egy értékrendszer dőlt össze. S ahogy Kertész mondja a holocaustból kell kiindulni, mert ott szenvedte el az előző értékrendszer a nullpontját. Üzenete nem az a Sorstalanságnak, mint sok más regénynek hasonló témában, hogy legyilkolták a zsidókat, hanem az, amit Kertész is megfogalmaz egy vele készített interjúban, hogy ez lehetséges volt, hogy felépíthettek egy zsidók legyilkolására képes szisztémát, amely sajnos bármikor előállítható. Kertész regényének, a Sorstalanságnak az üzenete többrétű, és máig ható. Sokat kerestem ezt a regényt, mire megtaláltam. Rengeteg holocaustról szóló könyvet olvastam, melyből mindből hiányzott valami. Valami, ami lévén, hogy nem tudtam, hogy tulajdonképpen mit keresek ezért azt sem tudtam, hogy mi. Egyszerűen csak valami… Valami, amitől ezt el lehet fogadni, ami megmagyarázza, amitől ezzel együtt lehet élni. Minden témában olvasott írásfelháborított, meggyötörte a lelkem, de nem adott magyarázatot egy sem a megmagyarázhatatlanra. Kertész megmagyarázta. Kertész megmagyarázta úgy, hogy derűvel és kedvességgel lázított, hogy brutalitás eszközrendszerének igénybe vétele nélkül nemes egyszerűséggel gyötörte meg a lelkem. Majd pedig egy mondatban magyarázatot adott a megmagyarázhatatlanra: „nincs olyan képtelenség, amit ne élnénk át természetesen.”
További ismertetés a következőről Sorstalanság