Erdély
A dunántúli Fekete Istvánt családi szálak kötötték
Erdélyhez: édesapja egyik testvére a szilágysági
Zsibón lett patikus. Szenvedélyesen vadászott, és e
kedvtelésében ragaszkodó társra talált előbb ajkai
gazdatiszt, majd fővárosi hivatalnok unokaöccsében.
Fekete István 1925 és 1944 között legalább tíz
alkalommal utazott Erdélybe. Mindenekelőtt vadászni
járt Szamosudvarhely mellé, nagybátyja szarkaréti
bérelt birtokára, szinte úgy, mintha a sajátja lenne.
A budapesti középosztály ünnepelt alakjaként a
negyvenes évek elején
már-már főúri vadásznak
érezhette magát Erdélyben, aki (ha szerencséje van)
medvét, farkast és akár még hiúzt
Is lőhet,
de kapitális agancsú szarvasokat és őzeket majdnem
biztosan.
Vagyis a rokonlátogatás, a pihenés és a
nyugodt alkotás elsősorban ürügyek voltak, amelyekkel
e néha hetekig tartó kirándulásokat otthon
megindokolta.
Utazásai során a vadregényes
Erdély rajongójává vált.
Szabadságát eltölteni, vagyis pihenni indult oda, ám
nemcsak a vadásznaplóiban, de a szemléletmódjában is
kitörölhetetlen nyomokat hagytak e látogatások. A
korábban sohasem politizáló fiatalembert ugyanis
mélyen megérintette mindaz, amit Erdélyben tapasztalt.
Szabadságfelfogása fokozatosan átalakult, ahogyan
egyre inkább a kisebbségi sorsban élők felé fordult a
figyelme. Reményeik beteljesedését látta a
határmódosításokban, különösen Észak-Erdély
visszacsatolásában, ami a rokonsága révén egészen
közelről érintette.
Kisprózáinak újabb kötetét ezúttal is
az első
megjelenések
alapján rendeztük sajtó alá. A tartalmat
érintő néhány változtatás a szerzői javításokkal
fennmaradt csekély számú lapkivágat alapján történt.
Az írásokban erdélyi vadászatok, ünnep- és hétköznapok
emlékei elevenednek meg, köztük olyanok is, amelyek
több mint hat évtized múltán most látnak újra
napvilágot.
További ismertetés a következőről Erdély