Társadalmi regényeiben kifejezetten sok a modern vonás, kiválóan
ábrázolja bennük egyszerre a korabeli társadalmat
illetve szereplőinek
belső változásait. Ilyen társadalmi regénye Az öreg
tekintetes, mely
Gárdony egyik legművészibb alkotása.
A mű 1905-ben keletkezett. Gárdonyi saját idejének egyik legnagyobb
problémájával szembesült ebben az időszakban: a kapitalizmus szinte
mindent megreformáló hatásának, a sok újdonság megítélésének
problémájával (a mű elsősorban az életformabeli változásokat
boncolgatja).
A cím a főszereplőt nevezi meg, Csurgó Károlyt, rendszerint kijavítja
környezetét, amikor „nagyságos úrnak” szólítják; helyette a
„tekintetes” megnevezést várja el. A címben megjelenő, a későbbi
cselekményre utaló parányi ellentét magában hordozza a mű fő
konfliktusának lényegét is (így tehát a cím is a cselekmény viszonya
harmonikus).
A mű témája a falusi-paraszti illetve a
városi-polgári miliő között
feszülő éles ellentét, a két környezet értékeinek, életvitelének,
normarendszerének összeegyeztethetetlensége.
Az öreg tekintetes műfaja terjedelme szerint kisregény, témája szerint
társadalmi regény. Csurgó Károly lelki világának változásairól ugyan
csak közvetve értesülünk a történet folyamán, mégis követhető a
főszereplő belsejének alakulása, vagyis pszichoanalitikus vonulat a
műben.
A történet furcsa hangulatú első fejezettel indul: megismerjük az egyik
fontos szereplőt, Tardy Imrét, akire rendelőjében betegek tucatjai
várakoznak. A diagnózis felállítása fél percbe sem telik neki: ennek
oka, hogy a szegényektől egyébként sem kap honoráriumot. Az órásné
halálának megjósolása megdöbbentő befejezése a rövid jelenetnek. A mű
kezdete jeleníti meg a városi társadalomra Gárdonyi szerint jellemző
kegyetlenséget, önzést. A cselekmény ideje állandó, az események
lineárisan követik egymást a jelenben. A történet alaphelyzete, hogy a
vidéki megözvegyült földbirtokos öregúr, Csurgó Károly eladja birtokát,
és házasságban élő lányához költözik fel Pestre, hogy ott élje le
életének hátralévő éveit. Megismerjük a házban lakó személyeket és
halványan képet kapunk jellemükről is. Az alaphelyzet a mű első két
fejezete: a vacsora eseményei és az alatta folyó diskurzus előrevetíti
a műben megfogalmazódó városi-falusi környezet értékeinek
konfrontálódását.
A történet bonyodalma Csurgó első „kirándulása” a városban. Ekkor
szembesül először új környezetének másságával. A nagyváros dinamikája,
annyira ámulatba ejti, hogy késő délután érkezik vissza Tardyékhoz. A
városi lét csodálata lassan, fokozatosan vált át a valóság felfedezése
okozta kiábrándulásba. Felismeri, hogy az impozáns környezet mögött
valójában egy farkastörvények uralta társadalom áll, ahol minden csakis
az önérdeknek van alárendelve. A városi emberek számára a szolidaritás
ismeretlen fogalom, nem törődnek egymással. Csurgó Károly nem találja a
helyét új környezetében: ennek oka, hogy igyekszik megvédeni saját
értékrendjét, ami nem mindig összeegyeztethető a polgári világ
értékeivel. Rajta kívül álló okokból azonban egy idő után erre nincs
lehetősége; vagy beletörődik a sorozatosan elszenvedett
értékveszteségbe, vagy pedig az öngyilkosságot választja.
A doktor ugyanis eljátssza az összes Csurgó-birtokért kapott pénzt, így
az öreg tekintetes nem tudja folytatni a rövid ideig működő
„jótékonykodó” életét. Eleinte az órásné és családjának támogatását
kell feladnia, míg később már saját igényei kielégítésére sem jut
pénze. Ahogy fogy a pénz, úgy csökken az öregúr mozgástere. A
feszültség megállíthatatlanul fokozódik, és Gárdonyi mesterien
érzékelteti a feszültség kipattanásával várható tragikus végkifejletet.
A cselekmény tetőpontja egy meglepően kis esemény a műben: Csurgó
méheket szeretne az ablakánál „tartani”, de amikor az öregúr távol van,
a ház lakói elűzik azokat. Az író szándékosan ilyen elenyésző horderejű
cselekményelemben írja le a konfliktus tetőpontját: ezzel is azt
sugallja, Csurgó milyen sokat tűrt el, és környezete mégis milyen
keveset engedett neki. A végkifejlet tragikus: az öreg tekintetes nem
képes beilleszkedni a városi miliőbe, ezért végső „megoldásként” az
öngyilkosságot választja.
Az író ugyan objektíven írja le az eseményeket, az általa ábrázolt
nagyvároskép egy kicsit túlzottan is rideg, ellenséges. A történettel
kifejezi, hogy ő maga konzervatívabb nézeteket vall, a vidéki
értékrendet humánusabbnak ítéli, a kapitalizmust a régi értékek
elpusztítójának tekinti.
Motívumokban nem igazán gazdag a mű. Például Csurgó pipázási szokása is
egy ilyen dolog; sokszor előkerül a műben, hogy környezete
elcsodálkozik furcsa szenvedélyén. Ez az apró cselekmény-elem nem is
igazán nevezhető a mű témáját példázó ellentétnek, de jelentőségét
erősíti az a jelenet, amikor a doktor dühében széttöri az öreg pipáját,
ezzel az öregúr értékeit sértve meg. Ilyen apró, látszólag
elhanyagolható fontosságú ellentétnek tekinthető még például Csurgó
„öreg tekintetes” megnevezéshez történő ragaszkodása is, amely szintén
többször előkerül a történet folyamán.
A szereplők közül elsősorban a házban élők fontosabbak, de majdnem az
összes műben megforduló személy hozzájárul a városi társadalom képének
kiegészítéséhez. Sok tipikus figura jelenik meg a műben, elsősorban a
társadalom alsóbb rétegeiből; ezek a szereplők általában negatívan
festik le a mindennapi városi embert. A házban élők nem igazán komplex
jellemek. A zsugori Mayer, a határozatlan Tardyné, a kicsinyes, törtető
Tardy egy-egy főbb jellemvonással körülírható. Az öreg tekintetes már
komplexebb jellem. Igazi talpig becsületes, jókedvű, jóindulatú öregúr:
ezért is ütközik össze képmutató városi környezetével. Az elveiből nem
szívesen enged, bár „lakótársai” nem ritkán elnyomják, és az öregúr
szerény igényeit is sárba tiporják. Szándékosan Csurgó
lelkiismeretességére, jólelkűségére apellálnak, a végletekig
kihasználják. Csurgó néhány jellemvonását tekintve éles kontrasztban
áll az öreg Mayerrel. Míg az öreg tekintetes mindig segítőkész, bőkezű,
Mayer úr a legkisebb támogatást is megtagadja másoktól. Gárdonyi talán
szándékosan látja el Mayer figuráját német eredetű névvel: az egyik
jelenetben Csurgó németellenes-nacionalista nézeteit taglalja, ezzel is
talán a két öreg közötti jellemkontrasztra játszik rá.
A mű szókészlete népies szavakat is tartalmaz, igen gazdag szókinccsel
dolgozik az író. A nyelvi réteg teljesen idomul a műben leírt
„világhoz”, tehát a polgári, mindennapi megfogalmazás a jellemző. A
műre nem jellemző a lirizálás.
A mű ábrázolja a régi nemesi világ pusztulását, feloldódását a
kapitalista polgári társadalomban. Hogy ez a folyamat teljesen
végbement, kétségtelen, de véleményem szerint Gárdonyi nagyon eltúlozta
a polgári társadalom negatív vonásait, és a városi környezet közel sem
ilyen borzasztó a valóságban.