A Dekameron tíz nap száz történetét tartalmazza. Boccaccio műve keretes alkotásnak tekinthető. A keretet
az 1348-as pestisjárvány adja. A történetek alapján emberi sorsok bontakoznak
ki előttünk, különféle mesés történetekbe ágyazva. A szereplők két arca figyelhető
meg. Van az igazi, valós énjük, és van a „színészi arcuk“, melyet a világ felé mutatnak. Boccaccio törekszik arra, hogy szereplői valós tulajdonságait, jellemét fedje fel az olvasó előtt.
A novellák többsége az egyszerű emberek életéből vesz ki pár mozzanatot. Az író erősen bírálja az egyházat, az irigységet és a kapzsiságot. Az ő szemében „nagy embernek“ számít az, aki furfangos észjárásával még a legreménytelenebbnek tűnő helyzetekből
is kivágja magát. Szereplői nagyon gyakran egy hirtelen jött, mókás ötlet segítségével kerülnek ki a szorult helyzetekből.
Novellái három pillérből tevődnek össze: először megismerteti velünk a szereplőket, majd kibontakoztatja a cselekményt, és végül egy mulatságos csattanó segítségével befejezi a történetet.
Ízelítőként a negyedik novellát foglalnám össze pár mondattal. Egy
ifjú barátról szól a történet, aki kolostorban élt. Egy lánnyal talíálkozott, akivel bűnbe esett. Mikor a fiatal barát elment az erdőbe fáért, az
apát is bűnbe esett a lánnyal. Ezután az apát meg akarta büntetni az ifjú barátot, de
nem tudta, hogy az kileste őket. Az ifjú válasza az volt a bezárásra, hogy nem is tudta, hogy a nő van a férfi fölött, de most már tudja, mert látta. Így az apát nem büntette meg a barátot. A lány „tehetségét“ ezentúl az ifjú és az apát is többször lepróbálta. Érdemes elolvasni
További ismertetés a következőről Dekameron