Camus: Közöny
"Ma meghalt
az anyám. Vagy
talán tegnap,
nem is tudom pontosan (...)Ezekkel a mondatokkal kezdődik Albert Camus kisregénye, a Közöny. Sokan azonban úgy gondolják, talán hívebben tükrözné az eredeti címet, ha
Az idegen-nek fordították volna. Hiszen alig állapítható meg,
hogy a regény főszereplője Meursault valóban közönyös-e minden iránt, vagy inkább elidegenedett a világtól, amelyben élt. Semmihez és senkihez nincs köze. S hogy mi se kerüljünk túl közel hozzá, az író a keresztnevét sem árulja el, s egyes szám harmadik személyben meséli
el a parabola-szerű történetét.
A regény Algírban,
egy kisvárosban játszódik, ahol Meursault - akárcsak valamikor Camus- egy hivatalban dolgozik. Fiatalon voltak ambíciói, érzelmei, talán szenvedélyei is. Később mindennek nyomát sem látjuk személyében. Közönyösen fogadja anyja halálhírét, aki meghalt egy menhelyen, ahová azért adta be, mert már nem volt mit mondaniuk egymásnak. Közönyösen megy el a temetésére, s még aznap este szeretkezik valakivel. akit,- bár saját bevallása szerint nem szereti - hajlandó lenne feleségül venni is. Közönyösen végzi a munkáját, de nem vágyik többre. Amikor főnöke felkínál neki egy külföldi munkát, visszautasítja.
Aztán váratlanul, talán a forróság hatására, talán hogy lezárjon egy kínos helyzetet, a tengerparton megöl egy arabot. Megkezdődik a tárgyalás, ahol nem is annyira a tettét ítélik el, mint inkább a jellemét. A paródia-szerű tárgyaláson, ahol az ügyvéd és az ügyész is teóriákat gyárt, amelyeknek éppúgy semmi közük Meursaulthoz, mint Meursaultnak a világhoz. Úgy döntenek az életéről, hogy őt jóformán meg sem kérdezik. Szemére vetik, hogy menhelybe adta az anyját, hogy nem sírt a temetésén, stb stb.. Halálra ítélik, de Mersault voltaképpen ezt is közönyösen nézi, mintegy kívülről, egyik életet sem becsülve többre a másiknál. Mindvégig úgy éli az életét, mintha nem is vele történne mindez, csupán egy filmet nézne.
Mit akar mindezzel mondani Camus? Miért szakad el az ember saját életétől és embertársaitól. Sokáig azt hihetnék, hogy Meursault valami hatalmas megpróbáltatáson ment keresztül, s magatartása mögött valami Vajda-féle kiégettség rejlik. Mint a Mont Blant csúcsán a jég..."De Meursault nem ment keresztül semmiféle lelki traumán. Nem volt sem gonosz, sem érzéketlen. Valamikor szerette az anyját, tanulmányai alatt benne is élt az egészséges becsvágy, tehetségesnek is tartották. Később aztán kiöltek belőle minden ambíciót. Napjai nagy részét kitöltötte a munkahelye, a cég, ahol mindaddig dolgozik az ember, amíg el nem kopik. Lehet, hogy valami elcsúszott a XX. században. Talán törvényszerű, hogy a megélhetésért vívott küzdelem, a biztonságot adó munkahely megöli a lelket? Hiszen a környezetében - csupa arc nélküli ember- senki nem különb nála. Sőt! Sokkal inkább betartják a kötelező játékszabályokat. Alázatosan bókolni a főnöknek, egy kiküldetésért hálás köszönetet rebegni, a temetésen legalább is könnyezni. Meursault soha nem volt hajlandó képmutatásra, nem volt hajlandó érzelmeket színlelni, s voltaképpen ezért ítélték el. Tette, amit tennie kellett, hogy életben maradjon, bejárt a hivatalba, nap mint nap és eltemetett magában minden vágyat, minden mélyebb érzést. Egyszer azonban homokszem került a gépezetbe. Talán a forróság tette, talán a régen megölt vágyak, talán mégis anyja halála- nem tudjuk, de Meursaultnak ölnie kellett, s neki is meg kellett halnia.
Mit akart üzenni ezzel az író? Hogy ez az élet így tarthatatlan? Hogy mégis az anyja volt az utolsó, akihez még érzelmek fűzték, s halálával az utolsó szál is elszakadt? Hogy az egyén és a bürokratikus világ között áthághatatlan szakadék tátong? S van megoldás? Hányan tudják megvalósítani ifjúkori álmaikat?
A választ mindenkinek magának kell megtalálnia. Camus csak ábrázol egy folyamatot.
Mindvégig feszes regényével, amelyet az egzisztencializmus egyik legjelentősebb művének tartanak, mindenesetre remekművet alkotott.
További ismertetés a következőről Albert Camus