Az igazat megvallva, rég óta kerülgetem ezt a könyvet. Sokáig
nem akaródzott elolvasni, mert bár magam
is nagy fociőrült vagyok, ennek ellenére rendkívül taszított a regény címe. Olyan ponyvás, párfilléres fordítást sikerült találni
Az eredeti címnek (Fever Pitch), hogy ódzkodtam a kezembe venni. Aztán mégis leemeltem egy nap a könyvtár polcáról, beleolvastam és elszégyeltem magam az előítéleteim miatt!
Bizony, futballrajongóként állítom, hogy a kötet legnagyobb értékei nem abban rejlenek, hogy végig vezet minket az angol liga bő két évtizedén, hogy beleszagolhatunk a brit foci semmihez sem hasonlítható milliőjébe. Nem, ezt a könyvet az is élvezettel forgathatja, aki életében nem ment még meccsnek a közelébe sem! Remek humorral és megható öniróniával megírt, pár oldalas szocioriportok sorjáznak végig a lapokon, olyan olvasmányosan megírva, hogy
szinte végigszáguld az olvasó a regényen.
Hornby mérhetetlen bájjal és megdöbbentő tárgyilagossággal
beszél futballszenvedélyéről, szinte irigységet ébreszt azokban is, akiknek egész életükben megvolt a véleménye az efféle "focibuzikról".
Emlékezetes momentum, hogy az író élete minden eseményét egy-egy meccshez köti, a derbik jelentik a cölöpöket az idő végtelenjében, Arsenal-meccs jelöli a történéseket, legyen szó eljegyzésről, vagy szakításról. Tudom, miről beszél, jól emlékszem a nyolcvanhatos fonyódi úttörőtáborra,
hiszen akkor
játszották a vébédöntőt (Argentína-NSZK 3-2) és a falusi búcsú is tisztán megvan nyolcvannyolcból, hiszen akkor játszották a holland-német eb-meccset (2-1).
További ismertetés a következőről Fociláz