Amikor a házaspár, Emile és Juliette Hazel egy kicsi, öreg házat vesznek maguknak vidéken, azonnal tudják: ez az álmuk egy
nyugodt, békés öregkorról.
Ámde amit még nem tudnak: a szomszédjuknak, a falu orvosának, Monsieur Palamède Bernardin-nak, nem csak egy szokatlan felesége, hanem egy különösen kellemetlen szokása is van, ami az agyára megy a házaspárnak és egész életüket összeomlásig fenyegeti. Miért nem képesek védelembe helyezni magukat? Miért nem tudnak maguknak és Bernardin feleségének segíteni? Mi tartja vissza őket?
Amélie Nothomb újra a passzív ellenállást vezeti szemünk előtt, mintahogy azt a "Gonoszok kozmetikája" című regényében is tette. Itt is vannak szorongatások és ostromlások, ámde anélkül, hogy bűntényt követnének el. Mások személyes, privát határait egyértelműen átlépik, amíg végül nem lesznek határok, nem léteznek többé gátlások, amik megóvnak valakit az utolsó lépés előtt egy tettől, ami visszafordíthatatlan, végleges.
A szerző itt újra könnyedén és viccesen egy rémálmot rak a vállunkra, amiből boldogok vagyunk felébredni, és egyidejűleg szomorúak amiatt, hogy már végigolvastuk a könyvet.