A kétkötetes mű első kötete az író családjának krónikáján keresztül végigvezeti az olvasót az elmúlt évezreden. 1050-ben
kezdődik a történet az akkor még gyéren lakott Erdély területén. Megismerjük Buzátot, ki feleséget vesz magának Félfülű családjából: Virágot. Bölényesnek nevezik el a helyet, ahol letelepednek, mert bölények járnak arra. Buzát házat épít, növényt termeszt, ami akkor nagy szó, Virág lánykorában sátorban lakott és életmódjuk legeltető volt. Dolgos és szeretetteljes életet élnek, ezért úgy érezhetik életük során, hogy áldás van rajtuk. Egyre nagyobb területet művelnek meg, egyre függetlenebbek, egyre több gyermekük születik, és őket is mindig megóvja Isten a bajban. Gyermekeik többnyire ugyanazt az életformát folytatja, mint ők maguk, egy kivételével, aki elmegy a királlyal harcolni, és vitézsége okán grófságot szerez. Ő már más világban forog, előkelő a király közelében, és feleséget is az udvar körüliek közül választ. Így utódai szembe kerülnek testvérei utódaival, azaz a feudális életforma és a kereszténység a pogány magyarok világával. Nemzedék nemzedék után következik, békés és konfiktusterhes idők váltakoznak. Aztán megismerkedünk Viddel, aki a grófi ágból származik, és olthatatlan szerelembe esik Mikolttal, aki a pogány magyarok közé tartozik. A házasságot mindkét család ellenzi, Mikoltté olyannyira, hogy testvérei majdnem agyonverik, mikor megtudják, kihez akar hozzámenni, majd el is küldik a családtól oda, ahol gyermekéveit töltötte. A szerelemnek azonban nem lehet útját állni, Vid megtalálja, és amikor Mikolt felépül, elveszi feleségül – ősi hagyományok szerint. Életüket ugyanaz az egyetértés kíséri, mint annak idején Buzát és Virág életét. Élete végén azonban Mikotnak bujkálnia kell, mert annak ellenére, hogy Könyves Kálmán már megfogalmazta, hogy boszorkányok nincsenek, őt ezzel vádolják és máglyahalált szánnak neki. Mert látja a jövőt, és segít a szegény betegeken. Végül feladja magát, hogy másokat ezzel megmentsen, de hogy meneküljön a máglyahalál elől, mérges főzetet iszik. Ehhez hasonló apró epizódok sokaságát villantja föl az író, mikozben végigvezet a XX. századig, ami már a második kötet. Ennek a főszereplője szintén a néhai Buzát és Virág leszármazottja a grófi ágon: Miklós. Kicsi gyermek még, mikor kezdődik a könyv, akinek anyja nincs, apja pedig háborúban sebesült. Aztán hazatér apja, de nem egyedül, hanem az ápolónővel, aki ápolta, egy osztrák hölggyel, aki az új felesége, és aki nem találja meg a hangot a kis Miklóssal. Így Miklóssal senki sem törődik, második osztálytól bekerül Kolozsvárra iskolába és egy szegény rokonnál szállhat meg. Miközben életének napjai lassan és szomorúan telnek, folyamatosan tanúi lehetünk a román magyar ellentétnek. Miklós pedig, ahogy cseperedik, egyre nagyobb felelősséget vállal népéért. Bukarestben lesz katona, a bukaresti nyelvjárást jól elajátítja és rengeteg értékes kapcsolatra tesz szert, amit mind a magyarok javára tud fordítani egy-egy konfliktus alkalmával. Később felesége lesz Helga, egy német lány, akit azonban elsodor tőle gyermekeivel együtt a II. világháború. Az asszony kimenekül Erdélyből, Miklós azonban úgy látja, ott a helye. Később ő is kell harcoljon a háborúban, ahol hadifogságba esik, Szibériába kerül. Legközelebb '56-ban látjuk, amikor már nem tudják kapcsolatai és bukaresti beszéde sem megvédeni. Annyira megkínozzák, megvakítják és megverik, hogy mindenki azt hiszi, halott. Régi szobalányuk, aki román orvos felesége lett, kiváltotta őt. Húsz év múlva látjuk őt ismét a bölényesi birtok körül, meghajlott öregemberként, öregasszonyként. De addigra Miklós már minden keserűséget kivetett magából, minden tisztátalan vágyat, csak Istenre figyelt és az embereket is megpróbálta Hozzá vezetni, legyen az magyar vagy román. A könyv utolsó oldalán még megcsapja a múlt szele, mikor egy éjjel csónakból német szót hall, fiatalemberét és gyermekekét. Ez kicsit megzavarja, de érezzük, hogy ő már otthont lelt Istennél.