• Előfizetés
  • ‎Mi az a Shvoong?‎
  • Bejelentkezés
    Bejelentkezés
    Jelszó megjegyzése Elfelejtette a jelszót?

Foglalja össze az emberi tudást a Shvoong-on

.

.

Heaven and Earth

írta : Budapest    

Szerző: Nora Roberts
A Three Sisters, azaz a Három Nővér trilógia folytása a Heaven and Earth, azaz Mennyország és Föld. A trilógia mindhárom
részének címe magában foglalja a három főszereplő nevét, és arra enged következtetni, melyik kötetnek melyik nővér áll a középpontjában. Az első kötet Air-é volt, aki Nell, a második Earth, azaz Ripley és már sejthető, hogy a harmadik lesz Fire, azaz Mia. A bevezető rész háromszáz évvel korábbra kalauzol vissza az időben, New Englandbe, a salemi boszorkányok időszakára.  Az akkori három nővér modern kori leszármazottainak sorsát kísérhetjük végig, illetve azt a "küldetést", amelyet elődeik hagyományoztak rájuk. Ebben a kötetben talán még nagyobb hangsúlyt kap a misztikum, a mágia, mint az első kötetben. Közös a kötetekben, hogy a főszereplő nő találkozik élete párjával és kapcsolatuk is kiteljesedik, ami szintén részt képezi a küldetésüknek. Természetesen meg kell küzdeni a sikerért, a Jó összecsap a Gonosszal. A kicsi szigeten a természet, a természeti jelenségek, az időjárás szoros kapcsolatban áll az emberekkel, de nem csak a maiakkal, hanem a XVII. századbeliekkel is. A jelenségeket, az időjárás változásait "olvasni", értelmezni kell, ami szintén a megoldandó feladat része. A sziget és lakói szoros közösséget képeznek, élik saját, a mai nagyvárosok világától kicsit idegen életüket. Ám nyitottak a látogatók felé - annál is inkább, mert a sziget egyik fő bevételi forrása az idegenforgalom - és minden, ami modern, eljut hozzájuk. A
A második kötetben árnyaltabbá válik  a három nő kapcsolata. Kulcsa a történetnek Ripley átalakulása, aki évekig elutasította azt a hatalmat, amelynek tudatában és birtokában van. Most viszont nem csak használnia kell, hanem el is ismernie. Erre szüksége lesz a következő kötetben, ami a három főszereplő közül a "fő" szereplő köré csoportosul, a feladatot csak a hármuk egysége oldhatja meg, kiegészülve egy férfi taggal, aki a Víz (Water). De erről beszéljen inkább a folytatás... 
Kiadás kelte: október 15, 2009
Értékelje ezt a kivonatot. : 1 2 3 4 5

Bookmark & share this post

E kivonat olvasói olvassák el a következőket is:

.