• Előfizetés
  • ‎Mi az a Shvoong?‎
  • Bejelentkezés
    Bejelentkezés
    Jelszó megjegyzése Elfelejtette a jelszót?

Foglalja össze az emberi tudást a Shvoong-on

.

Shvoong kezdőlap>Könyvek>Regények>Utas és holdvilág

.

Utas és holdvilág

írta : zeniko    

Szerző: Szerb Antal
Nehéz elkezdeni ezt a könyvismertetést. Vannak írások, amik olyan mélyen érintenek meg, hogy szinte lehetetlen beszélni róluk.
Az ember úgy érzi, hogy minden szó hamis vagy kevés. Nem tudok távolságtartóan, elfogultság nélkül írni erről a mesterműről.
Akkor kezdjük a tényekkel, az talán még megy. Ezt a regényt Szerb Antal 1937-ben írta. Olaszországban játszódik. Ott, akkor már Mussolini az úr, ám ez épp csak jelezve van a könyvben. A két főhős, a 30 éves, középosztálybeli Mihály, aki Budapesten, apja cégénél dolgozik és Erzsi, aki első, meglehetősen gazdag férjét hagyta el Mihályért. A történet Velencében kezdődik, ahol az ifjú házasok, nászútjukat töltik. Minden baj ott kezdődött. Ha jártál már Velencében – Kedves Olvasóm -, és volt bátorságod letérni a turista útvonalakról, ha megpróbáltál bolyongani, elveszni a szűk sikátorok között és egyszer csak szembejött veled az Ifjúságod emléke, s az Idő a képedbe röhögött, akkor tudod, miről van szó. Egy ilyen bolyongás után, Mihály úgy érzi, mesélnie kell Erzsinek, fiatalkora legfontosabb, meghatározó eseményeiről. Megismerhetjük az Ulpius testvérekhez kötődő kapcsolatát. Azt a semmihez sem hasonlítható barátságot, ami Ulpius Évához és bátyjához Tamáshoz fűzte. Ők hárman nap mint nap együtt voltak az Ulpius-házban. Különös játékokat játszottak, színházzá vált az egész életük. Ez a színjátszás, lázadás volt az élet szürkesége, ellen. Lassanként, teljesen elszakadtak a valóságtól. Játékaikban megelevenedett a történelem, a regék-mondák, a Biblia világa. Mindig Éva volt a gyönyörű uralkodó. Eredeti egyéniségével, különös kisugárzásával, extravaganciájával, teljes ellentéte volt a vele egykorú gimnazista lányoknak. A játékokban rendszerint Mihály és Tamás volt a halott, a legyőzött. Mindkettejük lelkialkatához közel állt a halál gondolata. Élvezték az áldozat szerepét. Sok összetevője volt az ő furcsa barátságuknak: vágyódás valami több után, mint amit az élet ígért; vonzódás a régi dolgokhoz, a misztikumhoz; lázadás a társadalmi konvenciók ellen; lebegés álom és valóság között; a halálvágy kiélése, visszafojtott erotika; mély, végzetes kamaszkori barátság.
Mihály tehát, beavatja feleségét, ifjúkora legfontosabb történéseibe, de Erzsi, - aki két lábbal a földön jár -, elég keveset ért meg, férje rajongásából, nosztalgiájából. Az egyik állomáson aztán, Mihály véletlenül lemarad a vonatról, s Erzsi egyedül utazik tovább Róma felé. A véletlen azonban, nem volt egészen véletlen. Mihály tudat alatt készült a szökésre, mert magához vette útlevelét, valamint csekkfüzetét. És kezdetét veszi a bujdosás Itáliában. Menekülés, semmi cél csak menekülés. Tudta, hogy nem akar visszatérni a rá váró hétköznapok világába. 15 éve próbál már beilleszkedni, elfogadni a polgári lét elvárásait. Tulajdonképpen, a házasságával is ezt a törekvését akarta erősíteni, sikertelenül. Itália hangulata felébresztette benne a múlt, az eltűnt ifjúság utáni vágyat.
És most, álljunk meg egy pillanatra! Valld be, Kedves Olvasó, hogy a Te életedben is volt már olyan pillanat, mikor arra gondoltál, ha most felülnél egy repülőre, vonatra vagy akármire, akkor kiléphetnél addigi életedből, és elkezdhetnél egy újat, valami egészen mást, amíg még nem késő. Persze, könnyű eljátszani a gondolattal, de kevesen szánják rá magukat. Mihály megtette, mert szerette volna megtalálni, megérteni önmagát, vágyait, helyét a világban. Kalandok, misztikus történések sora vár rá, élet- és halálösztön küzd a testéért, régi és új barátok tűnnek fel, míg ő keresi a választ a fő kérdésre: konformizálódni vagy egyszerűen kilépni az életből. A talányos választ a regény utolsó soraiban olvashatjuk.
Ezeknek a mondatoknak kicsengése lehet baljós, szkeptikus, optimista, ki-ki értelmezze saját beállítottsága szerint. Mindenesetre, a patkányok a romok között, nekem már az egyre közeledő világégés előrevetítése. Szerb Antal a nagy tudású, intelligens, érzékeny művész 1937-ben már tudta, hogy a katasztrófa hamarosan bekövetkezik, hogy – mint már olysokszor a történelem során – az emberi butaság győzelme megint elkerülhetetlen. Szóval, nagy kaland ez a könyv. Egy nosztalgikus, misztikus, szellemi, érzelmi utazás. Egy fanyar humorral megírt, önirónikus, keserédes, vidám-szomorú történet. Sokszor olvastam már, de mindig izgatott, borzongó várakozással veszem újra kézbe ezt a regény. Sokadszorra is tud újat mondani, felkavarni, újabb és újabb ajtókat kinyitni.
Ajánlom mindenkinek, akiben van egy csöpp romantika, akinek van bátorsága visszaemlékezni az ifjúságára, és aki izgalmas szellemi kalandra vágyik.
Kiadás kelte: április 16, 2007
Értékelje ezt a kivonatot. : 1 2 3 4 5

További összefoglalók a következők szerint zeniko

More

Bookmark & share this post

.