Baricco 1958-ban született, Torinóban. Zenekritikusnak készült, majd újságíró lett. Ma regényeket, drámákat, esszéket ír. Senkihez sem hasonlítható stílusa, írásainak egyéni hangneme, nyelvezete azonnal meghozta számára a világsikert.
A HELYSZÍN: A világ legeslegvégén áll egy kis dombon az Almayer
fogadó. 7 szobájában, 7 titokzatos vendég lakik. A fogadót egy 10 éves kislány Dira vezeti. Micsoda hely ez? Egy nem létező, csodás világ.
A
TENGER: Ami állandóan változik,
hol olyan, mint egy tó, hol gyógyít, hol pusztít. Egy valódi élőlény.
A SZEREPLŐK: Tulajdonképpen, ide sorolhattam volna a fogadót és a tengert is, mert mindkettő főszereplő a regényben. De most nézzük az embereket, a fogadó lakóit! Plasson a festő. Ünnepelt portréfestő,
aki egy napon felhagy addigi életével, és azután már csak a tengert festi. Mindennap kimegy a partra és fest, amíg a dagály eléri a szívét, akkor csónak jön érte, hogy visszavigye a fogadóba. A tengert festi de nem festékkel, tengervízzel fest!
Elisewin, egy gazdag báró tizenöt éves lánya, aki furcsa betegségben szenved. Nem tud úrrá lenni túlérzékenységén. Valami fehér rémület, ami elfogja minden zaj hallatán, egy szín, egy forma, egy arc, a sötétség láttán. Apja, aki imádja, megpróbál távol tartani tőle minden zavaró körülményt.
Pluche
atya, aki mindig mást mond, mint amit kellene, Elisewin kísérője.
Bartleboom professzor, 38 éves kutató. Készülő műve: A természetben fellelhető határok enciklopédiája, az emberi képességek határainak mellékletével. Most épp a tenger határai szócikkhez gyűjt anyagot. Mindennap levelet ír álmai ismeretlen asszonyának. Reméli, hogy egyszer megtalálja, s lábai elé boríthatja a levelesláda tartalmát.
Ann Deveriá, a gyönyörű, házasságtörő asszony. Férje küldte az Almayer fogadóba, remélvén, hogy a tengeri levegő csillapítja a szenvedélyt s feledteti a szeretőt.
Adams, egy különös, titkokkal teli matróz.
A 7. szoba lakóját nem árulhatom el.
Gyerekek: Dira, a fogadós, Dood, aki rendszerint az ablakpárkányon ül, és olvas az
emberek álmaiban, Ditz, álmokat ajándékoz, Dol, a hajókat figyeli Plassonnak, és egy kislány, aki Ann Deveria ágyában alszik.
Mindannyiukat a tenger hozta össze ebben az isten háta mögötti, kis fogadóban. Valamennyien gyógyulást keresnek, valamiféle megoldást életük problémáira. Józan, paraszti ésszel, azt mondhatnánk, hogy egytől egyig sültbolondok, diliházban a helyük, de most próbáljunk másképp gondolkodni. Ezek az emberek, azért borzasztóan szimpatikusak – legalábbis számomra -, mert van egy szenvedélyük, egy álmuk, egy rögeszméjük, amit valószínűleg sohasem fognak megvalósítani, de amiért élnek és küzdenek. Az ilyen emberek lassan kivesznek a mai, pénzért és hatalomért mindenre képes, reality show-s, Mc Donald’s-os, multiplexes, plázacicás, bulvármédiás világból. Ezek az emberek talán kicsit őrültek, de még olvasnak verseket, hallgatnak zenét, ragaszkodnak a vágyaikhoz, az álmaikhoz.
Zene és költőiség, igen, ez a két dolog a legjellemzőbb Baricco stílusára, a regény nyelvére. Álom és valóság közt lebegő, gyönyörű zenei költemény. Nagy élvezet olvasni ezt a könyvet, amely hol csendes, hol tombol, hullámzik és árad, akár a tenger.
További ismertetés a következőről Tengeróceán