Nemzeti drámánk a
magyar történelem egy valós eseményét, az 1213-as pilisi királynégyilkosságot dolgozza
fel. A szereplők egy része történelmi személy ( II.Endre, Gertrudis, Bánk, Petur, Izidóra), míg mások a szerző képzeletének szülöttei (Melinda, a bátyjai, Tiborc stb.). A történelmi hitelesség nem is a krónikai hűség alapján kérhető számon egy ilyen alkotástól, hanem a szemlélet, a látásmód alapján. Nem az a legfontosabb,
hogy a XIII.századi esetet hogyan jeleníti meg a szerző, hanem hogy mit lát meg a régi történetben, ami a jelennek és az utókornak is okulásul szolgálhat. A tanulságok általános emberi, jogi, politikai, magánéleti síkon egyaránt levonhatók. Bűnös-e Bánk, Gertrudis királyné gyilkosa ? A válasz jogilag Gertrudis bűnösségének függvénye, hiszen Bánk nádor, a király távollétében az ország első embere, aki jogosult a bűnöst halálra ítélni, sőt ha úri kedve úgy tartja, az ítéletet saját kezűleg is végrehajthatja. Mivel vádolható tehát Gertrudis ? Két okból is támadható. Egyrészt idegen érdekeket szolgáló zsarnok uralkodó, másrészt szerepe van Bánk felesége, Melinda Ottó általi elcsábításában. Gertrudis merániai (német) származású, királynéként sem a
magyar, hanem a merániaiak érdekeit érvényesíti. A magyar főurak ezt nem is veszik jó néven, lázadást terveznek ellene. Bánk részt vesz a lázadók, a békételenek gyűlésén, de mivel ő a királyi hatalom és az orszég belső nyugalmának legfőbb őre, lebeszéli őket a tettlegességről. Tulajdonképpen megvédi Gertrudist azzal, hogy megkérdezi: - Idegenben ti nem a sajátjaitoknak kedveznétek? Tehát a királyné a Petur vezette békételenek szemében bűnös, Bánkéban nem. Melinda ügyében is két lehetőségünk van. A királyné öccse, Ottó eredménytelenül udvarolt Melindának már azóta, hogy az országjáró körútra induló Bánk vidékről az udvarba hozta a feleségét. Hiábavaló próbálkozásaival nevetségessé tette nővérét is, akit a sikertelenség háborít fel, nem az, hogy testvére egy férjes asszony, ráadásul a nádor neje után ácsingózik. Ez a viselkedés Gertrudis részéről - akinek királynéként az erkölcs védelmezőjeként kéne fellépnie - , elfogadhatatlan. Elküldi ugyan az udvarból Ottót, de ezzel csak felgyorsítja az eseményeket, drasztikus lépésekre készteti az epekedő , magát tűrtőztetni nem tudó embert, amihez a lézengő ritter, Biberach készségesen felajánlja aljasságának teljes eszköztárát. A királynét altatóval eltávolítják, Melinda ellenállását pedig hevítőporral semlegesítik, így Ottó kielégíthette férfiúi vágyait. Tehát Gertrudis közvetlenül ugyan nem játszotta öccse kezére Melindát, áttételesen azonban felbújtó. A 2x2 variáció (két szempont x bünös vagy nem) több értelmezési lehetőséget nyújt. Ha Gertrudis csak Melinda ügyében bűnös, akkor Bánk tette csupán a felszarvazott férj bosszúja. Ha uralkodóként bűnös, akkor politikai gyilkosságról van szó. Miért hagyta nyitva ennyire a kérdést a szerző? Egyrészt meghagyja az olvasói, ill. rendezői szabadságot. Másrészt a cenzúrával szemben is védekeznie kellett, ha esetleg megvádolják, hogy rossz fényben tüntet fel egy királyi személyt, hivatkozhat a másik lehetőségre. Valamint jogi gyakorlata révén tapasztalhatta, hogy a bűnösség megítélése a valóságban nem mindig egyértelmű. A mű keletkezése óta a rendezői értelmezések mindig az adott korszak politikai viszonyaihoz igazodtak. Hol a magánéleti szál került előtérbe, hol a közéleti. Persze a magyar függetlenség kérdése nyíltan vagy rejtve, de mindig alapgondolata maradt a drámának. Az 1848.március 15-i díszelőadás nyilván a politikai mondanivalót tartotta fontosnak, míg az 1861-ben elkészült operaváltozat (Erkel Ferenc) a magánéleti oldalt, hiszen a függetlenségi politizálás akkortájt egészségre ártalmas volt. A II.világháború utáni magyar nézők pedig a merániakról hallva feltehetően az "ideiglenesen" hazánkban állomásozó csapatokra gondoltak. Az 1848-as forradalom 150.évfordulójára rendezett díszelőadás gazdag, látványos produkciót csinált a műből, inkább a szemnek, mintsem az észnek szolgálva. Később az új Nemzeti Színházban Vidnyánszky Attila rendezése igyekezett egyensúlyt teremteni a magán- és közélet között, és hangsúlyozta az írói üzenet örökérvényű időtlenségét. Katona egyik legfőbb üzenete az idegenekhez fűződő helyes magatartás. Nem idegengyűlöletről beszél, hanem a magyarellenes idegen hatalom ellen szól. Hiszen Melinda és a tesvérei sem magyarok (spanyolok, boióthiaiak), mégis a mű legrokonszenvesebb szereplői.