A vers a legelső összefüggő nyelvemlékünket idézi, a
Halotti - beszédet, amely 1200 körül keletkezett,
és arra figyelmezetet bennünket, hogy minden ember halandó.Ez közös mindannyiunk sorsában. A vers olvasásakor eszünkbe jut Máray Sándor 1950 - ben keletkezett, hasonló című
verse is. melyet részben szintén a
középkori szöveg ihletett. A középkori nyelvemlékünk és Kosztolányi verse között hasolóság található a vers indításában, zárlatában. A " látjátok feleim " a temetési beszéd megszólító formulája is. A vers során Kosztolányi többször is él a többes szám
második személyű megszólítással, de az utolsó előtti egységben, a vers érzelmei tetőpontján átvált az egyes szám második személyű megszólításra. A leglényegesebb különbség a középkori szöveg és Kosztolányi verse közt : míg a középkori szöveg hangulata és mondanivalója az ugyancsak középkori halott táncokéval rokonítható, addig Kosztolányi verse sokkal inkább az egyes ember egyszeri és megismételhetetlen, pótolhatatlan voltáról szól. Kosztolányi végső soron az egyéni lét értékét énekli meg, az ő halotti - beszédének a legszembetűnőbb vonása az élet igenlő volta.
További ismertetés a következőről Halotti - beszéd