A minap lomtalanításkor kezembe akadt a Berzsenyi Dániel összes műveit tartalmazó könyv. Mivel poros volt és ásatag, ezer évesnek nézett ki, ezért felkeltette az érdeklődésemet, éppen úgy, ahogy most én próbálok érdeklődést kelteni ez iránt a
gyűjteményes mű iránt.A verseket nem időrendben tartalmazza, hanem téma szerint csoportosítva. Elsőként a
szerelmes versek olvashatóak, több különböző nevű nőhöz, mint
például Nelli, Lolli stb. Olvasás közben eszembe jutott, hogy vajon mit szólhatott mindezekhez a felesége, akit Susi-nak hívott.A szerelmes versek mindezen túl tetszettek nekem. A másik fő csoport a magyarság verseké. Ezek tele vannak az ókori klasszikusokra meg mitológiai szereplőkre történő utalásokkal. De most jön az érdekes rész!!! A magánleveleinek jó részét is közzétették a könyvben. Például az egyik fia megszökött katonának, és hiába volt nemes, nem kapott jelentős rangot a császári seregben. A Somogy megyéhez
írt levelében ezt a fiát kérte ki a seregből, mert Berzsenyinek betegsége miatt szüksége volt segítségre a birtokai igazgatásához. A feleségéhez írt leveleiben csak a gazdasággal foglalkozik, az édesapjához írt levelekben meg aztán végképp nem bőbeszédű, bár nagyon tiszteletteljes és szép fordulatokban fogalmaz.Összességében nekem tetszett a könyv, ajánlom mindenkinek.
További ismertetés a következőről Berzsenyi Dániel összes