Emlékezet…
„Emlékezet!
Te összetört hajónk egy deszkaszála,
Mit a hullám s a szél
viszálya
A tengerpartra vet… - - ”
Szalkszentmárton, 1846. március 10. előtt
A Felhők ciklusba tartozó Emlékezet… című költemény egésze egy kibontott metafora.
A terjedelemből első benyomásra következtethető epigrammatikus szerkezet azonban mégsem érvényesül. A felkavaró képek célja, melyeket a műben tükrözni kíván, az élet kilátástalanságának érzése.
A költő válságban van. E válság, melyet a költő a Felhők versciklusban próbál kiírni magából, az elégedetlenség, a csalódottság mindenben és mindenkiben, a világban, de legfőképpen magában.
Vívódik a költő, felemészti önmagát. Kiábrándul az értékekből, eszményekből, melyek eddigi élete során oly sokat jelentettek számára.
Magányos… s hogy miért? Saját magát taszítja magányosságába azáltal, hogy megveti a világot, saját világfájdalma által. Szállnak a gondolatai, próbál kiútra lelni…
A merengés az, amely e költeményére igaz. A befejezetlen gondolatokat, a le nem írt sorokat nekünk kell (olvasóknak) magunkban valami egésszé formálni.
Pontosan ez a célja!
A töprengés… a töprengésre késztetés.
Már az első sorban, sőt már a címben megszólítja a fogalmat, s már a cím magába foglalja a merengés jeleit. Aztán az erőteljesebb megszólítás a költő zaklatott lelki állapotát hordozza. Következik a metafora, majd a költemény vége, a
befejezés.
A befejezés, amely konkrétan ott sincs…a lényeg… - Hogy a gondolatjelek s a pontok… épp a gondolkodásra késztetnek…