A látomás versei közül az egyik legismertebb költeménye.Zaklatott menetű rabszódia ezzel búcsúztatja Petőfi az 1848-as esztendőt.A bántó, az elviselhetetlen gondolat, a lassú észrevétlenül elmúló halál leírás. Ezt a folyamatot két hasonlat kibontása érzékelteti: "hervadó virág", "elfogyó gyergya szál".Egy felkiáltás utasítja el ezt a halálmenetet.A költő óhaját pedig két metafora (fa, kőszírt) fejezi ki.A lírai én számára ez a megsemmisülés is passzív halál lenne, ez is elfogathatatlan.A "...-" a töprengés csendjét jelképezi. a végleges döntést megelöző idő.Megjelenik a cselekvő halál gondolata - egy nagy szabású látomásban. Látási és hallási képzetek ismétlése erősíti a nagy ütközet elképzelését "Világszabadság!"A világszabadságért vívott csatában elesni már nem passzív megsemmisülés, mert maga a halál ténye is szolgálhat "a kivívott diadalra".A harc mozgalmasságát a páros rímű változó verssorok izgató lüktetése is aláhúzza.A következő sorokban lecsendesedik, lelassul a versritmusa, a nagy temetési nap látomását idézve a záró szakaszban az a hit szólal meg, hogy az utókor, a hálás nemzedék megadja a végső tisztességet a szabadságért magukat önfeláldozó hősöknek.A rabszódia a "szent világszabadságnak" végső zengésével fejeződik be.