József Attila a Nem én kiáltok c. versét 1924-ben írta. E vers a lírai én feltartoztathatatlan, elemi erejű változás közeledtét jelzi, s ezt jeleníti meg apokaliptikus képekben. A költő nem tudja, hogy mit hoz a változás,
rettenetes veszélyeket vagy nagyszerű lehetőségeket. Várja is, retteg is tőle. Menekül a közelgő
vihar elől, s el akar tűnni, a dolgokba szeretne belesimulni. A versnek azok a legszebb sorai, ahol az emberek közösségében és a világban való panteisztikus feloldódás vágya kap hangot. "Hiába fürösztöd önmagadban, / csak másban moshatod meg arcodat, / Légy egy fűszálon a pici él, / s nagyobb leszel a világ tengelyénél". Az én
kozmikus méretű megváltásra vár, a megőrült sátán ellen segítségül hív minden létezőt: "Ó, gépek, madarak, lombok, csillagok!" Ezek a fogalmak később József Attila költői világának jellegzetes motívumai lesznek, ahogy a tisztaságot, átlátszóságot, ártatlanságot kifejező forrás, üveg, gyémánt, fürösztés is.
További ismertetés a következőről Nem én kiáltok