A lant a költészet metaforája volt már az ókori görögöknél is. A cím jelentése tehát: ’abbahagyom a versírást’.Két-három
éven keresztül visszatérő témája, motívuma verseinek, a szabadságharc bukása miatti fájdalmában. Pesszimizmusa arra a következtetésre juttatja őt, hogy a bukás egyenlő a nemzet halálával à ha
nincs nemzet, nincs szükség a költészetre semJellegzetes formai eszköze a refrén ( a versszakok utolsó két sora), nincs fejlődés, egyenes vonalú előrehaladás,
újra és újra visszatér a gondolat, hogy ami már elmúlt, azt nem tudjuk még egyszer átélni, az időt nem fordíthatjuk visszaIdő- és értékszembesítő költeményà múlt (a szabadságharc előtt, értékben gazdag) ßà jelen (a szabadságharc után, bukás, sivár, értéktelen)Pusztába kiáltott szóàfelesleges, nem hallja meg senkiàaz alkotás értelmetlenségeA népet egy elpusztult fához hasonlítja. Ha a fa gyökere elpusztul, nemsokára a virágai is lehullanak. A fa gyökerei a hazafiak, akik életüket áldozták a szabadságharcban, a virágok pedig, akik túlélték a harcokat, de nem élnek ők sem tovább, halálra vannak ítélve. Elégikus hang.ŐsszelA címben megjelenő évszak a pusztulás, elmúlás toposza. Idő- és értékszembesítő költemény. A versszakok végén refrén van. Költői eszközként Homérosz (szabadságharc előtti) és Osszián (jelen) neve szerepel. Természeti képeket állít szembe egymással. Konkrét élményből lesz elmélkedés, a lírai én rögzíti a körülményeket. Hűvös, borongó, őszi nap, a tétlenségben unaloműzőként olvasni lehet. Önkéntelenül a hangulatnak megfelelő olvasmányélményt keres, inkább Ossziánt. E választás lesz a költemény szerkesztő elve, a szembeállítás tehát ebből következik, a költő szemében Homérosz a boldog múltat idézi fel, a leírás egy nyári, ragyogó, harmonikus kép, ember és természet összhangja azt a felhőtlen, bizakodó történelmi kort jelöli, amit mi reformkornak nevezünk.Az 5. vsz. átmenet, magyarázatul szolgál, a természeti kép metaforikus jelentését magyarázza. A múlt a demokráciával kapcsolódik össze, amelyet még Petőfivel akartak megvalósítani.A 6. vszaktól kezdve a tagadószók felsorolásszerűen mutatják be azt, ami nincs. A hiányt jobban érzékeltetik, mintha csupán ismét leírást alkalmazna. Már az 1. vszakból is sejthettük, önmagát szólítja meg, önmagát tartja Ossziánnak, aki enyésző nép dalnoka, aki a múltján borzong. Hunyó dicsőség lantosa ő, aki arra a végkövetkeztetésre jut, ’Nincs többé Caledonián nép’ tehát nincs kihez írnia. Csupán egy elmúlt dicsőségről tud írni, újra megjelennek neki a halott lelkek, akiket viszont jobb ha nem idéz meg újra meg újra.KertbenA megírás körülményét jelzi a cím. Ismétlődő mondatok (’kertészkedem mélán, nyugodtan’) konkrét (kertet művel, növényeket ápol) és elvont jelentés àéletrajzi körülményekkel magyarázható, gimnáziumi tanárként a gyermekek nevelésére utalhat, ez is konkrét élményből változik filozofikus elmélkedéssé.A konkrét élmény a szomszéd asszony halála a szülés után. Rájön, hogy hiányzik a részvét, a közömbösség készteti filozofikus elmélkedésre. Önmagában is felismeri ezt az érzést, ami elkeseredéssel tölti el. Mentségeket próbál találni.Az utolsó két versszakot az anaforás kezdősorok kapcsolják össze. Az egyszerű kijelentés három ponttal folytatódik, amely az elhallgatás formai jele, a ki nem mondott gondolatoké, amelyet az olvasónak kell megfogalmaznia. Lehet önvád, de lehet ugyanolyan tehetetlenség, melynek következtében a cselédlány megveri a csecsemőt. A külvilágot egy összezsúfolt táncteremmel hasonlítja össze a költő. Az ott lévők idegenek egymásnak, az életben is ugyanúgy van, közömbösen elmegyünk egymás mellett. Hernyó az ember, aki kicsinyes életében a földön csúszik-mászik, ami az útjába áll, abba beleharap. A költemény utolsó soraiban is ezt a tartózkodó, közömbös magatartást hirdeti. Arany szerint a következő nemzedékek se lesznek jobbak, de rosszabbak se. Az elidegenedésről szól, korát megelőzte vele.VisszatekintésLétösszegző, számot vet eddigi életével, születésétől a vers megírásának idejéig vizsgáljaeddig elért eredményeit. A költemény feszültségét a múlt idejű kifejezés adja, vágy és valóság ellentéte tükröződikMintha születése pillanatától fogva baljós jelek tanúsítanák, hogy nem boldogságra született. Idős szüleinek későn született gyermeke (lsd. Életrajz). Mózes történetére való utalás (sajka) utal arra, hogy születése pillanatában nem előre meghatározott az ember sorsa. Ő nem élt a lehetőségekkel. Önmagát zárta börtönbe. Igazán boldognak lenni a saját szigorú erkölcsi szabályait képtelen volt áthágni. Félt igazán szeretni, félt igazán független lenni. A fájdalom, hogy álmai már soha nem valósulhatnak meg, a fokozásszerű felsorolásból is kiolvasható. Az utolsó két strófa azonban hangulatilag és tartalmilag is szemben áll. A korábbi pesszimizmusa váratlanul megszűnik, bizakodóvá válik. Hit, remény, szeretet. Biedermeyer-hangulat uralkodik el rajta.