A Levelek Irisz koszorújából utolsó költeménye
A lírikus epilógja (1904) című szonett. Ezt a műformát
is tökéletes biztonsággal kezelte már.
Az első strófában fel hangzik a hiábavaló erőfeszítés ("birok"), a tehetetlenség panasza, a valóság és a vágy ellentmondó feszültsége: amindenséget, az egész univerzumot megverselni vágyó költő csak az "én" -ről, önmagáról tud énekelni. Az önmagába zártság fokozódó keserűségét, sőt undorát érzékeltetik az "én"-hez kapcsolódó újabb és újabb metaforák, hasonlatok : "első s utolsó, "vak dióként dióban zárva", "bűvös kör". Az én-nel szemben álló mindensé ezzel párhuzamosan egyre halványul, veszít konkrétságából. Ezt jelzi az igék határozottabbá válása is. Az első versszak még világosan beszél a mindenség létéről: "a mindenséget vágyom versbe venni". A következőben az "azt hiszem" már kétségbe vonja, meg kérdőjelezi a mindenség létezését, valóságát. A harmadik versszak, "jól tudom" igéje határozottan tagadja az
énen kívüli világot: a vágy nyila ugyan kiszökhet a
bűvös körből, de hiába, mert a vágy "sejtése csalfa". A lélekben lezajló szenvedélyes vita negatív eredménye hívja elô az énhez kapcsolódó újabbmetaforákat az utolsó strófában, s ezeket a rímhelyzet még ki is emeli :"börtön", "alany és a tárgy" s a megszokottal fordított sorrendben : "ómega s az alfa". A feltűnően sötét hangszínű negyedik versszakból(a magas és a mély magánhangzók aránya 8 : 24) háromszor sír fel asorok elején - egyszer fájdalmas indulatszóval együtt - a magas hangú én szó. - Be zárult a bűvös kör, az utolsó szakasz így vissza kapcsol azelsőre : magányos, elszigetelt versei világában is, mint amilyen társtalan, otthontalan hatalmas műveltségével a kisváros parlagi szellemilégkörében. Az alfa és az ómega szimbolikája ugyanakkor az én világának végtelenségét is sejteti. Babits ebben a tökéletesre csiszolt költeményében az ún. szubjektiv idealizmus problémáival viaskodik. Ez a filozófia fel oldhatatlannak tartja a tudat és a lét ellentétét. Azt hirdeti, hogy az énen kívüli világról semmit sem tudhatunk, s még létezése sem bizonyítható, mert csak érzékszerveink kétes ismeretei adhatnak hírt róla.A költőt - a vers tanúsága szerint - gyötri, kínozza a világ megismerhetőségét tagadó világszemlélet, elfogadásába nem tud belenyugodni. A vers a Levelek Irisz koszorújának záró darabja. Érdekes megfigyelni a töprengő költő alakját. A kötet többi darabja a világ sokszínűségét, a meg nem elégedést hirdeti, addig ebben felméri a világ megismerésének korlátait. Az énen kívüli világról semmit sem tudhatunk, hiszen érzékszerveink kétes benyomásai révén szerezhetünk róla hírt. A vers legfontosabb metaforái: dió, bűvös kör, alfától omegáig.Alapgondolat: nem tud önmagából kitörni, mert mindig önmagához tér vissza;
További ismertetés a következőről A lirikus epilogja