Pályájának korai szakaszában versei világosan elhatárolható két csoportra oszlanak: rímes-hangsúlyos dalformában írt szerelmes versekre és klasszikus mértékre szedett hazafias ódákra. Kazinczy
az ódaköltő posztját jelölte ki Berzsenyi számára. A Kis Jánoshoz küldött válaszlevélben barátjának lelkére kötötte: "Kérd, hogy az ódák útjáról
el ne térjen. Az ôtet egykor a fő polcig vezeti, s literatúránk itt kíván leginkább munkás kezeket, mert Virágon kívül még nincs egy poétánk is, aki a Horátz lantjának méltóságát érzette volna." Kazinczy csodálta az újonnan fölfedezett költőben "a poétai bátor és harsogó ömlödözést" s "az ő szent hazafiságát".A hazafiság, a nemzeti gondolat, a magyarság fennmaradásáért érzett aggodalom
nagy erővel jelentkezik irodalmunkban már a Bessenyei fellépésével fémjelzett megújulási szakaszban is, de a nemzeti lét és nemlét hamleti kérdése, a régi dicsőség és a törpe
jelen ön kínzó szembeállítása, a
nemzet pusztulásának víziója, a "nagyszerű" halál réme egész reformkori költészetünknek vissza-visszatérő témája.Berzsenyi
is - Horatius útmutatását el fogadva, a klasszicizmus parancsát is követve - vállalta ezt a küldetést: a nemzet megmentésére mozgósított, a lelkeket kívánta művelni, nemzetének akart szolgálni költészetével, elsősorban hazafias ódáival. A leghosszabb ideig csiszolgatott költeménye: első változata - egyes kutatók szerint - 1796 körül keletkezhetett, de a végleges, nyomtatásban is megjelenô szöveg csak 1810-ben készült el."Azon szép ódák, melyek után becsültetik Berzsenyi, kétségkívül Horáczra való jobb órák emlékezései" - jegyezte meg 1847-ben Erdélyi János. Berzsenyi verse mégsem másolat csupán, hanem önálló, eredeti alkotás.A magyarokhoz - a nagy mintakép említett versének egyszövetű, egyetlen szálra fűzött kompozíciójával szemben - izgatott, zaklatott menetű, nagy ellentéteket egymásnak feszítő alkotás. A romlott jelen és a hajdani erô, feddhetetlenség kiáltó kontrasztjának képei töltik ki a 14 szakaszos vers 12 strófáját, s az egészet áthatja a nemzet jövőjéért érzett önostorozó aggodalom, a szorongó fájdalom. A költemény pátoszát a reménytelenség hevíti, mely nemigen lát semmi reményt a romlás folyamatának megállítására. Az óda kulcs szava az erkölcs: ama régi, múltbeli, "tiszta" és vele szemben a "mostani veszni tért" erkölcs. Ez az oka - a kor felfogása szerint - a nemzet hanyatlásának, sôt menthetetlen pusztulásának. Ez a gondolat évtizedek óta élt, érlelődött a köztudatban és az irodalomban, s mind ez ideig Berzsenyi tudta hazafias verseiben a leghatásosabban megszólaltatni.A költemény sodró lendülete váltakozva és egyre táguló méretekben villantja össze a kétféle időt, a múltat és a jelent: a
múlt dicsô nagyságát, erejét s a jelen romlását, erkölcsi züllöttségét.Az 1. strófa megszólításában (1. sor) már megjelenik a vers szerkesztő elvét alkotó éles szembeállítás, mely egyúttal erkölcsi ítélet is ("romlásnak indult" - "hajdan erős"). Az indítás számonkérő, indulatos kérdései a felháborodó megdöbbenés hangján ostorozzák a jelen elfajulását. A vers címzettje: a "magyar"; a magyarság, a nemzet, melyhez egyes szám 2. személyben szól. Ezzel dramatizált monológgá válik a mű (kivéve az utolsó két szakaszt).A 2. versszak a múlt kemény helytállását idézi. Ez a múlt nem idilli aranykor volt: "vérzivatarok" és testvérviszályok dúlták az országot. Buda vára - itt és a kor több más versében - a nemzeti lét, a függetlenség jelképeként szerepel.Ezt a várat "szórja" most el (jelen), rombolja le a veszni tért erkölcs s az "undok vipera-fajzatok" (3. sz).Három szakaszon át (4-6.) ismét a múlt bizonyító tényei sorakoznak: Buda vára szembe szegült a külső hatalmak túlerejével, a nemzetet nem "fojthatta meg" a belső "visszavonás", a testvérháborúk sora sem. (A megszólított a 4. strófában még Buda vára - "Nem ronthatott el tégedet..."; az 5.-ben a vers elején aposztrofált "magyar", tehát a nemzet). A nagyság és erő, a veszélyekkel büszkén szembeszálló rendíthetetlenség szilárd alapjaa "régi erkölcs" volt.A következőkben már négy versszakra tágul a fájdalmas önostorozás, a jelen bűneinek itt olvashatjuk a legbővebb felsorolását (7-10.) A "lassú halál" okozója a belső szétzüllés, "a tiszta erkölcs" eltűnése, mely úgy pusztította el valaha Rómát, mint ahogy a benne termő férgek őrlik meg az "éjszaki szélvészt" kiálló "kevély tölgy" gyökereit. Ebben a rendkívüli sodrású költeményben ez az egyetlen részletesen kibontott hasonlat: a lassú halált, az észrevétlen pusztulást kívánja érzékeltetni. - A romlásba döntő vétkek: a gyönyörhajhászó elkorcsosodás, a hagyományok megvetése, az anyanyelv elhagyása, az idegenmajmolás.A 11-12. versszakok felkiáltó mondataiban újra a dicső múlt nagysága zeng - Attila, Árpád, Hunyadi János harcait fel mutatva. Egyszerre van itt jelen a büszke öntudat és a csüggedt kiábrándulás, a múlt értékeinek vissza sóvárgása és a kétségbeesett tehetetlenség.Az utolsó két strófában (13-14.) hangváltás következik: a múlt nagy példáinak patetikus felsorolását és a bűnöket szenvedélyesen ostorozó keménységet, az ódai hangot az elégikus váltja fel. A költő lemondó sóhajjal összegezi fájdalmas tapasztalatait: játékszerek vagyunk csupán az örökké változó sors, a "tündér szerencse" kezében; a hajdani nagy és erôs birodalmak példája pedig történelmi szükségszerűséggé emeli a pusztulást. Ez a lezárás kiteljesíti a pesszimizmust, elsodorja a korábbi feddésben megbúvó reményt is: hátha a beismerés, a feleszmélés és a vezeklés révén megjavulhatnak az erkölcsök.Változást tapasztalunk a beszélô és a megszólított viszonyában a 9. strófától kezdve. Eddig a prédikátori korholás egyes szám 2. személyben szólalt meg, a "Mi a magyar most?" feljajdulása után azonban a dialógust a 3. személy megszakítja, majd a többes szám 1. személy válik uralkodóvá. A 12. szakaszban még csak a birtokos személyjelek mutatják ezt, a 13.-ban már igealakok is ("nyögünk"): mindez azt bizonyítja, hogy a költő végül mégis vállalja sorsközösségét az el siratott nemzettel."Mint a többszöri átdolgozás is bizonyítja, Berzsenyi ezt a költeményét legfontosabb költői megszólalásai egyikének tartotta. Gondolatilag nyilván nem, de érzelmi, indulati tartalmát tekintve tényleg ebben közölte a legfőbbet korával. Eléje vetítette a nemzethalál rémét is, hogy visszarettentsen a pusztulástól, felelősségérzetet keltsen, áldozatvállalásra, egy nemzet megmentésére mozgósítson." Ami a verset oly feledhetetlenné teszi, az elsősorban dübörgő nyelvének romantikája, zengő akusztikája.
További ismertetés a következőről A magyarokhoz (I.)