Berzsenyi nemcsak azért kapta a magyar Horatius nevet, mert témában, versformában sok ösztönzést kapott és vett át
az antik mintaképtől, hanem azért
is, mert megpróbálta magáévá tenni, mintegy magára erőszakolni annak sajátos, kétezer évvel korábbi, a polgárháborúk szörnyűségei közt kialakított életfilozófiáját is. Hogy mennyire reménytelen kísérlet volt ez, már korábban láthattuk. - Ebből az életbölcsességből mindenekelőtt a megelégedésre, a megelégedettség illúziójára volt legnagyobb szüksége Berzsenyinek, vágyainak, ábrándjainak, törekvéseinek bölcs önkorlátozására, kényszerű adottságainak, megváltoztathatatlan körülményeinek filozofikus tudomásulvételére. Mert
akár Sömjént, akár Niklát nézzük, mindkettő mégiscsak poros-sáros, a civilizációtól elzárt, a szellem világától távol eső falucska, "vadon tájék" volt. A kiszolgáltatottság, a tehetetlenség tragikus érzését szerette volna kárpótolni a "megelégedéssel": elfogadni az elfogadhatatlant, belenyugodni a neki rendelt sorsba, "osztályrészébe". Osztályrészem című (1799 körül) elégikus ódájában a "megelégedéssel" viaskodik: az antik költő filozófiájával próbál fölébe emelkedni kisszerű életformájából fakadó tragikus életérzésének. Versformája, a szapphói strófaszerkezet azonos a mintaként maga előtt lebegő horatiusi ódáéval (I. 22.).Az első
két versszak hajó-képe szintén Horatiustól
való: Licinius Murenához írt parainézise (II. 10.) az emberi élet utat a veszélyes tengeri hajózással azonosítja; az okosan kormányzott hajó a középutat választja (az "arany középszert"): kerüli a túlzott óvatosságot, a sziklás-zátonyos part közelségét, de
nem is tör vakmerőn a mély tengerre (ez az óda is szapphói strófában íródott).A Berzsenyi-vers csak utal - már múlt időben - a "szelek mérgére", az Odüsszeiából ismert tengerörvényre, a "sok ezer veszélyre". Témája a megérkezés, a partra szállás a békés kikötôben. Mindkét strófa első sora két-két rövid, véglegességet sugalló, egymással mellérendelő viszonyban álló tömör kijelentő mondat. (Mind a négy ugyanazt a gondolatot variálva a megmásíthatatlanság érzetét kelti.) Az élet viharain szerencsésen túljutott "heves ifjú" élete fordulópontjához érkezett: felnőtté vált (önálló gazda ekkor: akár Sömjénben, akár Niklán írta), a maga ura lett, lezárult egy szakasz életében. Az "elzárt hely" ugyan védettséget jelent, de a biztonság jóleső érzése mögött ott rejlik az ifjúságtól való búcsú rezignált fájdalma, a tündérképekkel, ábrándokkal, álmokkal való leszámolás keserűsége is: a ráeszmélés az idő visszafordíthatatlanságára. A második strófa jövőt jelentő igealakjai ("fel nem oldja", "fogadd") az új életformára való felkészülést jelzi.A költőnek nagyon is szüksége van az ön vigasztalásra, s a "
boldog megelégedés" illúziójába ringatja magát. Fel sorakoztatja hát a jómódú földbirtokosi élet nyomós érveit, a kiegyensúlyozott családi élet boldogságát (3-4.). Mindez azonban egyfajta szembesítéssel történik, olyan összehasonlításban, amelyben saját birtokának gazdagsága, osztályrészéül jutott sorsa mégis szegényesnek, kiábrándítónak hathat akár az ókori irodalomból ismert görög tájak, városok pompázatával, akár Horatius ligetes, szökőkutas tiburi birtokával szemben. (Ezt az értékkülönbséget emeli ki a nyelvi megformálás is: a 3-4. strófa megengedő alárendelő összetett mondat.) - A versszakot lezáró kérdô mondat (valójában erős állítást tartalmazó felkiáltás) grammatikai-gondolati tartalmával ellentétben éppen a rejtegetett, elfojtani vágyó elégedetlenség megnyilvánulása: a földesúri jólét mellett vagy ellenében valami másra, teljesebbre, értékesebbre való sóvárgást takar.Az 5. szakaszban nyilvánul meg leginkább az áhított és akart sztoikus nyugalom. A "nehéz szükséget" kizárva (Horatiusnál "a rozzant putri szennye" - Szabó Lőrinc fordítása) bármilyen élethelyzetben (tehát a rosszat, zavarót, kellemetlent is bele értve), jó és balsorsban egyaránt "mindenütt boldog megelégedéssel" néz az égre. Az előzményeket tekintve éppen nem a dicsekvő, hanem ellenkezőleg, asorsába beletörôdő filozofikus lélek lemondó gesztussal kísért kijelentése ez, olyan emberé, akit nem rendíthet meg nyugalmában semmiféle sorsfordulat.A megszorító "csak" módosítószó egyetlen feltételhez köti csupán az imitált "boldog megelégedést", a mindenről lemondani tudás képességét, ez pedig a Camoena (kaména) jelenléte, a költészet vigasza (6.). S mintha elszólná magát a költô: az "itt", a korábban még kies szőlő és arany kalászt termő vidék már "vadon tájéknak" mutatja magát, mely csak a Múzsa varázs hatalma révén lehet szép, "ki derült virány". A vers horatiusi lezárása (7.) meghatott emelkedettséggel, őszinte rajongással zengi a költészetnek a legválságosabb helyzetekben is minden bajtól mentesítő csodáját. A költő a Múzsához menekül mint egyetlen oltalomhoz. - Ha minden érték kihull is az emberi életből, ha "vadon tájékra" sodor is a sors, a művészet még mindig tartalmassá teheti a létet - erről is szól a költemény."Vajon a boldog megelégedés verse ez? Nem hiszem. Inkább az el födött, öntudatlan, arany-szavakkal eltakart elégedetlenségé, valamely rejtett tragikumé" - állapítja meg Nemes Nagy Ágnes is.
További ismertetés a következőről Osztályrészem