A közelítő tél párja szépségben és helyzetmegkötő varázsos hangulatában a Levéltöredék
barátnémhoz (1804-1808 között). Ennek ütem hangsúlyos sorfaja van: a szabad ütemezésű
négy ütemű 12-es; strófája négy soros, rímelhelyezése: keresztrím (a b a b).A címbeli "töredék" utalhat arra, hogy a vers valójában episztolaként indul - megszólítással,
az érdeklôdő kérdésre adott válasz látszólagos megtagadásával -, de hamarosan elejti a levél címzettjét, s a költő figyelme önmagára irányul; vonatkozhat melankolikus, letört hangulatára is, mely képtelenné teszi egy episztola szabályos kikerekítésére, befejezésére. A remek elégia a címe ellenére - természetesen - nem töredék, hanem tökéletesen zárt. A költő falusi elvonultságát,
lelki társtalanságát, egész életének szomorúságát festi le, ezért létösszegző versnek
is szokás nevezni.Az első versszak még a távol levő barátnő (régiesen: "barátné") kérdését fáradt mélabúval utasítja el, hiszen úgyis ismeri - ôt nélkülözve - társtalan magányát, a további versszakok mégis a megtagadott választ fejtik ki, valójában az elhárított kérdésre felelnek.A szüret-esti magány a költő életének reálisan bemutatott helyzetképe (2.): "cselédei" (családjának tagjai) már nyugovóra tértek, ő pedig egyedül - mint mindig - a többiekkel lelki közösséget nem találva agg diófája alatt tüzet gerjeszt.A
kanóc ("parázs")
pislogó lángjába nézve megindul az ábrándozás folyamata (3-4.): elszakad a környező világ kiábrándító szürkeségétől, "s egy szebb lelki világ szent óráit" éli át. Ebben a magányos esti álmodozásban életre kelnek "az emlékezetnek repdező szárnyain" a múlt, az ifjúság "eltűnt örömei". Kínzó ellentét tárul fel itt is a száműzöttség, a kiábrándító jelen s a színes, az érzelmekben és hajdani "tündérképekben" gazdag (legalábbis ilyennek látott) múlt között - tudatosítva a pótolhatatlan veszteségeket.A befejezésben, az öt sorosra bővült strófában (5.) a korábbi reális képsor életsorsát összegező jelképpé emelkedik: párhuzamot teremtve a 2., a 3. és a 4. versszak képrészletei és a beléjük sűrített szimbolikus tartalom között. îgy lesz a magányos szüreti este az élet estéjévé, az öregedés jelképévé. A kanóc pislogó lángja a hamvadó, kihűlő szerelmet, az ôszibogár búsongó zümmögése pedig melankolikus lírájának "szomorgó nótáját" asszociálja.Ebben a versben már nincsenek antik utalások, szókészletében sincs semmi keresettség. A jelképes összegezés súlyos mondanivalója, az önábrázolás szándéka szétfeszíti a korábbi strófák négy soros rendszerét, az utolsó sor ráütő ríme hatásos kondulással, ezzel a nyomatékos akusztikai eszközzel érzékelteti az élet és a vers lezártságát.
További ismertetés a következőről Levéltöredék barátnémhoz