A
Holt vidékben (1932) is
A tél, a fagy, a dermedtség uralkodik. A költő itt már
nem a közvetett agitáció hangján szól, hanem a táj elemeit jeleníti meg tárgyias ábrázolással. A valóságos világ egy-egy eleme azonbanolyan gondolati gazdagságot elevenít meg, hogy mégsem minősíthetjük a költeményt hagyományos tájleíró versnek. A megjelenített
vidék legfőbb jellemzôi a csönd és a mozdulatlanság. A hanghatások (ropog, kotyog, zörgő,csattogó, nyikorog, durrog) a "sűrű csönd" érzetét fokozzák, az elképzelt mozgások pedig a dermedt mozdulatlanság állapotának érzetét erősítik: a csattogó fagy ki köti lovát; a sorakozó karók a bottal járó öreg paraszt képét idézik;
az ól ajtaja kitárva, hátha betéved egy malac, és etetésre szalad a kukoricatábla csövestül. A "holt vidék" megjelenítése tájképpel kezdődik (1-4. vsz.), aztán a tanya külső leírásán át jutunk el a kis szobában töprengő parasztokhoz (5-7. vsz.). Az utolsó strófában a már ábrázolt tájelemek - a lapályon a kásás tó, az erdő, a szőlő - fordított sorrendben újra elő tűnnek, de most már az uraság tulajdonaként. A költői üzenetet az 1-7. versszak közvetetten, a 8. pedig közvetlenül fejezi ki. Nem tudjuk, hogy az uraságé itt minden gondolat a töprengő parasztok tudatában jelenik-e meg, vagy pedig a lírai én közvetlen megállapítása. A vers képei - a címe is - egyszerre konkrétak és elvontak, a táj részleteit idézik, de korántsem egyértelműek, sokféle képzetet keltenek. A vízből nem pára száll föl, hanem füst, az pedig mintha valaminek a nem teljes, fojtott, kínos égését jelezné. Mikor azt olvassuk hogy "lóg a káka / kókkadón a pusztaságba", érezzük, hogy a pusztaság itt a tájelemnél valami általánosabbat jelent, szinte a létezés kietlenségét, a filozófiai értelemben vett semmit idézi meg. Az is további tűnődésre késztet, hogy az égbolt helyett magas áll a szövegben. A ropogó csönd félelmes hangulatot kelt. A jeges ágak között zörgő időt vajúdó erdő szürrealisztikus képe pedig szinte már a láthatatlanba tágítja a képzeletet.A metatézis, az átvetés is fokozza a kép hatását azzal,hogy a zörgő az idő jelzője, és nem az ágaké. József Attila képrendszerében a fák, az ágak, a levelek gyakran visszatérő motívumok, többször előfordulnak a szalmával kapcsolatos szóképek is. A lovát kikötő
fagy egyszerre kelti fel a csonttá fagyott természet és a lovat itt legeltető halál képzetét. A tanya körül "körbe fordul" a táj, mintegy önmagába zárul. Az első strófában ábrázolt kietlen, sivár vidék azonban nem ember nélküli táj, a természeti jelenségek emberi jelleggel, hangulattal vannak felruházva. A képek éreztetik, hogy emberek élnek itt, s a
vers is elsősorbanróluk szól: dunnába bútt; zsíros, csendes; kerek, rendes; a havas mezőben a csönd ropogása is mintha emberi lépéseket idézne. A 4. versszaktól kezdve pedig már szinte csakis az emberi világról van szó. Ekkor válik világossá, hogy főképpen az emberi nyomorúságtól haldoklik ez a vidék. Erről a nyomorúságról beszél minden: a nyirkos szalma a tőkéken, az öreg parasztoknak való sovány karók, az omladozó tanya, a kitárt, lógó és ő nyikorgó ajtajú üres ól, a csodavárás, a harasztot pipázó, sötétben ülő parasztok. A bonyolult összetett képek után a zárlatban mindenegyszerűvé válik. A nyomorúság magyarázata: "Uraságnak fagy a szőlő." Ezzel az egyértelműséggel lesz a vers igazán keserű és lázító. A téli puszta képének megjelenítése a költő sajátos lelkiállapotát is érzékelteti. A vers megformálásában legszemélyesebb lelki univerzumát mások által is szemlélhető totális világgá alakítja. A versbe rejti el az ellenséges világnak kiszolgáltatott, passzivitásra kárhoztatott öntudat kétségbeejtő perspektívátlanságát. A vers motívumainak mélyrétegeiben rejtőzik egy, a mű hangulatát az ösztönvilág titkos üzenetei révén is fölerősítő, erotikus vonulat. A vers képstruktúrájában lappangó, szexualitással kapcsolatos motívumok isárulkodnak a költő elpalástolt közérzetéről. A vers erotikus mélyrétege - akár a melengető iszap a telelő halaknak - alkalmas búvóhelynek, titkos hátországnak bizonyulhatott számára. A vers jelentés megformálásában nagy szerepe van az akusztikai hatásoknak is. A "lóg a káka / kókkadón a pusztaságba" mondatban a megvertség, a bágyadt semmibe hullás hangulatát a mély magánhangzók egyhangúsága, a káka és kókkadón szó eleji és belső alliterációja, hasonló hangzása és ellentétes lejtése is erősíti.A harmadik strófa nemcsak szól a jeges ágak zörgéséről, a fagy csattogásáról, ezeket a dermesztő hangokat meg is szólaltatja. "A tél körme /. . . egy keveset / repesztgeti még a meszet" sorok majdnem csupa e-hangzásukkal is felkeltik az enyészetnek és reménytelenségnek a képzetét. A táj mozdulatlanságával, a reménytelenség hangulatával némileg ellentétben áll a vers ritmikája, mely a Káka tövén költ a ruca kezdetű népies műdal dallamát követi. Az első négy sor hangsúlyos nyolcasai után a három szótagos csonka és rímtelen ötödik sor le lassítja az ütemet, és rövid megállásra, tűnődésre készteti az olvasót.
További ismertetés a következőről A Holt vidék