1933-ban kevés befejezett verset írt. A társadalmi cselekvés korlátozódott számára. A Reménytelenül
az egyéni élet és a történelem rosszra fordulását panaszolja. A gondolkodás közben magára maradó
ember széljegyzete - minden 1933-as versével összefügg.A költő két verset szerkesztett egybe: a Lassan tűnődve címűt (1933) és a Vas-színű égboltban kezdetűt (1927).Az első rész kezdő képében az ember egy kietlen tájra jutott ember
jelenik meg: az emberiség képviselője. Cselekedetei ("okos fejével biccent") jelzik, hogy a reménytelenség az emberséges ember reménytelensége. A második versszakban a költő saját helyzetét éli meg. A reménytelenség
itt személyessé válik. Az "ezüstös fejszesuhanás" a halál képét villantja fel. A képet groteszk ellentmondások feszítik: a halál kíméletlen, de játszik a nyárfa levelén. Az ellentéteket az ember magatartása fogja össze: tudja pusztulásának törvényszerűségét, de nem azonosítja azt a világ pusztulásával.A harmadik szakasz egy kozmikus kép, melyben az ember kirepül az űrbe. A táj az emberi tér-idő szerkezeten
is túl van, a
csillagok birodalma ez. S szívét vacogtatja a hideg, a csillagok pedig közömbösek. Itt is jellegzetes képeket alkalmaz: a hideget és a "kis testet".A Vas-színű égboltban kezdetű részben is távolságok feszülnek. A csillagok az első részben ez egyén pusztulásával szemben a megmaradást sugározták, most mégis nosztalgiával tekint rájuk. A csillag és dinamó a természeti és a gépi világ ellenpólusként jelenik meg, s a közülük kipattanó szavak próbálják legyőzni a távolságot, mely a csillagok és a költő között van.A vers befejezése szomorú. A meg nem értett szó semmivé foszlik, mondandóját sem tudja megvédeni.A szakasz utolsó képe ("Kard éle csillan: a hajam"),
mint az első rész fejszesuhanása, a halál gondolatát vetíti. Az elmúlás jelenik meg ebben a képben: a kard, mint lefejező eszköz s mint a haj közt megcsillanó ősz szál villan meg. A csillan ige ugyanakkor az egyén pusztulásának pillanatnyiságára is utal.Az utolsó szakaszban a magányról is olvashatunk, a pusztulás másik arca a felbomlás is itt jelenik meg ("Bajszom mint hernyó").A két rész párhuzama a létezés általános és egyedi folyamatát követi. Az első részben a világ egy teremtménye jut el a törvényszerű, de vacogtató elmúláshoz. A másodikban egy társadalmi lény szenvedi el az erőszakos halált - az elkeseredés itt a mélyebb.A hangzás és a ritmus is a mélyre kerülést, a reménytelenséget követi. A második részben közel kétszer annyi a mély magánhangzó, mint az elsőben. A jambikus sorok sok spondeust tartalmaznak, és sok a helyzeténél fogva hosszú szótag is, ez a mássalhangzótorlódás lassítja a verset., és a tehetetlenség érzését erősíti. Ezt fejezik ki az igék is, melyek közt igen sok a történést kifejező. A kevés cselekvő is értelme miatt ("próbálok") vagy feltételes módja miatt ("szólanék") teszi semmissé a cselekvést.
További ismertetés a következőről Reménytelenül