Az 1937-es könyvhétre újabb különszámmal jelent meg a Szép Szó. A Hazám ennek bevezető verse. A hét Petrarcai szonettből (rímképlete: A B A B - A B A B - C C D - E E D) álló költemény egyetlen körkép.
Az első és az
utolsó szonett lírai hőse a költő, az ő jelenléte keretezi a nemzeti tablót.A
vers közeli, lassú képpel indul. A szinesztéziák egzotikus hangulatot keltenek. Az ötödik sor jellemzi
is ezt az állapotot: "nagy, álmos dzsungel volt a lelkem", hogy a valóság megjelenése még élesebb legyen: "háltak az utcán". Az általános kép az egész országot átfogja. A nőnemű természet és a hímnemű társadalom hatalmas kettőse félelmetes képet rajzol.A vers második része leltár: a nemzeti nyomor megszüntetésének programja. A közösséget sújtó bajok felsorolásában a "hitetlen", "lelki restég" az utolsó helyre kerül, mintegy betetőzésként. A valóságos restség mellett megszólal a vágy is: "föl kéne szabadulni már". A vágy és a realitás birkózik
itt egymással, és ebből a feszültségből szakad ki majd a hetedik szonett, a könyörgés.A "törvényhozók" már a második részben is megjelennek, de az erőszakon alapuló államberendezkedés leírása csak ezután következik. Az "ezer év" az engedelmességre szoktató múlt szimbólumaként
jelenik meg. S feltűnik a "mindenki felelősségének" gondolata is, ami majd a hatodik szonettben teljesedik ki.A negyedik rész a kivándorlás és a munkanélküliség országos baját jeleníti meg. A zárósorban kitágul a horizont: a tekintet visszafelé és előre ugrik. Minden szimbolikus lesz: mindenki kivándorló maga előtt a jövővel, maga mögött az összetorlódott múlttal.A harmadik szonettben az ország agrár-problémája jelenik meg a földesúr és a paraszt képében - az ötödikben a munkás, a szövőlány a kapitalizált Magyarország képét festi meg. A szövőlány leírása már-már gyengéd, de a groteszk csattanó megkeseríti a szonett hangulatát: "...kuncog a krajcár: ennyiért / dolgoztál, nem épp semmiért."A legmélyebb a hatodik szonett: itt a remény is csalóka. A kölcsönösség a "fortélyos félelem"-ben jelenik meg: mindenki fél mindenkitől. A groteszk mondatszerkesztéssel együtt az alliterációk is borzongatják a szöveget - itt jut el a vers a csúcsára, s itt történik a tragikus fordulat is: megjelenik a nép fai, "hátán ki batyuval". Úgy jön, mint a mesehős, s a vers egy pillanatig nagy lehetőségeket sejtet, hogy a fintor még erőteljesebb legyen. A mesehős: "hol lehet altiszt, azt kutatja". Ezzel darabokra törik a népi hős mítosza, hétköznapiságba süllyed. Ez a hős a múlttal való szem,benézést és az azzal való leszámolást sem tudja elvégezni.Az utolsó részben a költő vallomása, könyörgése a Levegőt! fohászát idézi. Az általános és az egyéni igény itt egymás mellett jelenik meg. Az embernek emberséget, a magyarnak magyarságot áhító költő itt saját művészi-erkölcsi vágyát is beleszövi a versbe. A második rész két felkiáltójeles mondat: az egyikben önmagának szóló parancs rejlik (nem szabad láncon totyogni), a másik a megszólalás lehetőségéért kiált. Az utolsó két sorban újra felbukkan a személyes sorsra vonatkozó fohász:"Hadd írjak szépet, jót - nekemadd meg boldogítóbb énekem!"
További ismertetés a következőről Hazám