XIX.
század költői című versében Petőfi .
az új művészi hitvallás megfogalmazását tükrözi.
Az első
versszakban Petőfi a feladat rendkívüliségéről szól. Azt
mondja, a költői feladat nagyon nehéz, annak
nem való, aki a saját
gondjairól és érzelmeiről ír. A költészetet milyen fontosnak tartja,
azt a szent fa mutatja, ahol a fa a költészet jelképét jelenti.
A második versszakban a Bibliából vett motívummal igazolja a költői
feladat nehézségét. Ahogy Mózes azt a feladatot kapta az Úrtól, hogy a
kiválasztott népet az ígéret földjére vezesse, addig az igazi költővel
szemben az a követelmény, hogy a népet egy ideális társadalomba vezesse.
Ezért mondja ki a 3. versszakban a mű fő gondolatát: a néppel tűzön, vízen át.
A következő sorokban elátkozza azokat a költőket, akik nem küzdenek a
néppel az eszményi társadalomért és azt hitetik el az emberekkel, hogy
már beköszöntött az új világ.
Az 5.
versszak az eszményi társadalom leírása. Ez a versszak
utópisztikus látomás, romantikus körmondat. Mivel még a reformkorban
is élnek a felvilágosodás eszméi, ezért Petőfi is olyannak képzeli el az
új társadalmat, amelyben jogegyenlőség van, virágzik a kultúra és
megszűnik a babonaság.
Az utolsó versszak feltehetően az utópista szocialisták elképzelése is.
Ebben elismeri, hogy a beteljesedés bizonytalan, azaz nem tudni mikor
következik be az ideális társadalom. Megfogalmazza azt is, hogy lehet,
hogy a küzdelem hiábavaló, de aki vállalja a prófétaszerepet, annak
vállalnia kell ezt is.
További ismertetés a következőről XIX. század költői