Az A
la recherche. . . ( 1944. aug.) címe Proust regényére utal. A költő
is "az eltűnt idő nyomában" jár. A "régi szelíd esték"-et, a baráti "bölcs borozások"-at idézi, mindez most valószínűtlennek, elérhetetlennek, visszahozhatatlannak tűnik, "mert ami volt, annak más távlatot ád a halál már". Fel tör benne a
fájdalom azokért, akiket elragadott a háború. Nemcsak munkaszolgálatos társaira gondol, hanem a harcba kergetett katonákra is, meg azokra, akik "ott lenn", spanyol földön harcoltak a szabadságért. De az élőket is felidézi, őket is megnyomorították "a háború hallgatag évei". Ezzel a nosztalgikus emlékezés szelíd békéje átadta helyét a bekövetkezett tragédiaszörnyű, ám valóságos képeinek. A nosztalgia és tragédia egymást váltó dallama most már össze fonódik, hogy együtt fejezzék ki a veszteséget, mely immár jóvátehetetlen és végleges. A vers szomorú, rezignált hangulatát nem oldja fel a befejezés sem,
de az utolsó sorok csendes fájdalma, a "távoli erdők" és "idegen legelők" nyugalmas képei mégis valami megnyugvást hoznak. A hexameterek egységes ritmusa az emlékezés folyamatát festi alá. A klasszikus formával a költő a téma általános, örök emberi voltát is érezteti.
További ismertetés a következőről A la recherche. . .