Az
A la recherche...
is elégikus hangulatú, számvető és búcsúzó, sőt sirató vers. Hexameterei a
Hetedik eclogára emlékeztetnek. A francia cím Marcel Proust A la
recherche du temps perdu (Az eltűnt idő nyomában) című regényére utal.A vers szerkezete a kérdések és a válaszok összefonódásából adódik.
Az első sor nosztalgikus sóhajtása az eltűnt időt még nem határozza meg semmilyen értelemben. A következő négy sor (két kérdés) már mutatja a sóhajtás tárgyát, az ifjúkort. És megfogalmazza a távolodás, a visszahozhatatlanság érzését.A második szakasz részletezi a "tündöklő asztal" képét, de a harmadik sorban - amely felidézi a Hetedik ecloga egyik nevezetes sorát ("Rongyosan és kopaszon, horkolva repülnek a foglyok.") - már a múlt idő határozottá válik. Ez a múltidézés a szakasz zárómondatában szorongató lesz, mert furcsán vegyül a jövő és a jelen: "verseket írtak a rég elesettek, szívükön Ukrajna, Hispánia, Flandria földje." Ezt a képet 1944 augusztusából visszatekintve a tények, a bekövetkezett tragédiák ismeretében fogalmazza meg Radnóti. Ami akkor csak sejtelem volt, időközben valóság lett. A félmúlt akkor még csak ígérte a tragikus, azóta jelenné öregedő jövőt.A harmadik szakasz felsorolásba kezd, a "mocskos éj fedezéke" ismét a Hetedik eclogára emlékeztet. A zárómondat pedig "kapaszkodóját" fogalmazza meg: a szobájukat, mely sziget és barlang volt számukra. A negyedik szakasz folytatja a felsoroló emlékezést, a besorozott katonák, az aknaszedő munkások, majd a spanyol polgárháború önkénteseinek alakját idézve. Emléküknek áldoz a komor gyász zenével - hasonlóan a Száll a tavasz második részéhez: "s most a szabadság angyala őrzi nagy álmuk az éjben."Az ötödik szakasz továbblendül, majd hirtelen megcsuklik, s csak legyinteni tud: mindegy. Marad a kérdezés a verskezdő "tündöklő asztal"-ra: "Hová tüntek a bölcs borozások?" Az ifjúság szép mozzanatát, a baráti társaságot idézi.Minden műben, még a legegyenletesebben is vannak kiemelkedő képek. Az Ŕ la recherche... ötödik szakaszának három sora is ilyen:"és szaporodtak a ráncok a szépmosolyú fiatal nőkajka körül s szeme alján; elnehezedtek a tündér-léptü leányok a háboru hallgatag évei közben."Az emlékezet a halottak után az élőket idézi, az otthon maradottakat, a nőket, a gyerekeket. A "szépmosolyú" és a "tündérléptű" a görög eposzok állandó jelzőire utal. Az emlékezés szomorúságát ünnepélyes felhangokkal kíséri.A hatodik szakasz tovább kérdez, de nem tud szabadulni a kezdőképtől, a hársak alatti nagy asztaltól - és itt Szerbia már úgy hangzik, mint a második szakaszban Ukrajna, Hispánia, Flandria. Ez is érzékelteti, hogy Radnóti is egy a társaságból, rá is hasonló sors vár.A hetedik szakaszban újra felhangzó kérdésre aztán megszületik a végleges válasz: nem tér vissza a régi éj soha többé. A második sorban indokolja ezt, melyet egész költészetének jellemzésére, de önmagában is érvényes megfogalmazásként jegyezhetünk meg:"mert ami volt, annak más távlatot ád a
halál már"A vers befejezésében hallani lehet Apollinaire dallamait, mikor Radnóti megidézi-elbúcsúztatja a múlt időt, halott barátait, az áldozatokat:Ülnek az asztalnál, megbújnak a nők mosolyábanés beleisznak majd poharukba, kik eltemetetlen,távoli erdőkben s idegen legelőkön alusznak."
További ismertetés a következőről A la recherche II.