Petőfi volt 1848.
március 15-e legnagyobb hőse, Nemzeti dala valósággal a forradalom egyik közvetlen kiváltó oka és jelszava lett. Ezt szavalta el reggel a Pilvaxban, majd
az orvosi egyetem udvarában, később a jogászok kívánságára a szeminárium terén, végül Landerer nyomdája előtt, s mint a szabad sajtó első termékét ezrével osztották szét a
nép között.A verset március 13-án írta arra a reformlakomára, melyet az ifjúság március 19-én akart adni, ez azonban az események következtében elmaradt.A Nemzeti
dal kiáltvány, felhívás, szózat a nemzethez: lelkesít, haladéktalan állásfoglalásra késztet. A legfőbb tétel mindjárt a vers elejére kerül. A kurta mondatok parancsoló keménysége válaszút elé állítja a hallgatókat, és azonnali elhatározásra ingerel: választani kell a rabság és a szabadság között. A refrén már magában foglalja a nép válaszát is. A többes szám első személy használata a szónok és a nép egybeforrt akaratát fejezi ki.A vers voltaképpen első strófájával elérte célját. A további versszakok az egyetlen ésszerű döntésnek a helyességét igazolják a múlt, a
jelen és a jövő érveivel, melyek főként a hallgatóság érzelmeire kívánnak hatni. Hivatkozik a költemény az ősapákra, kik szabadon éltek, s most kárhozottak a szolgaföldben (2. versszak). Ingerült durvasággal kel
ki azok ellen, akikben nincs önbecsülés. A becsület parancsa most a hazáért való önfeláldozást követeli (3. strófa). Új motívumként jelenik meg a negyedik szakaszban a férfiúi önérzetre való utalás a lánc és a kard metaforikus szembeállításával. A jelen történelemformáló tette visszahozza a magyar név régi nagy hírét az ötödik versszakban. Az érvsorozat keménységét az utolsó
versszakban (6.) lágyabb, érzelmesebb hang váltja fel: a késő unokák „áldó imádsága” a „szentté” lett hősök neveit idézik fel, mikor leborulnak majd domborodó sírjaikra.A Nemzeti dal induló, együttesen énekelt kardal. Ezt a daljelleget emeli ki a forma.Március 15-e után egyre kizárólagosabb uralomra jut Petőfi költészetében a politika.A költő a mai tudomány állása szerint 1849-ben, a segesvári csatában vesztette életét az Egy gondolat bánt engemet… kezdetű versében megjósolt módon.
További ismertetés a következőről Nemzeti dal