A
halál-motívumot tartalmazó versek közül
az egyik legismertebb a Párizsban
járt az Ősz. 1906 augusztusában, Párizsban írta.Tegnappal indul, múlt idővel kezdődik a költemény, s ez az időkezelés jelzi, hogy emléket idéz fel a versben a beszélő.Hangulatilag
két részre szakad a vers. A halál, az életből
való eltávozás sejtelme már az első két strófában megjelenik: nyár közepén, csak egy pillanatra „szökött be” Párizsba az Ősz, vagyis a megszemélyesített elmúlás. „Nesztelenül” jött, észrevétlenül „suhant”; a lombok halk rezdületlensége is erre a titokban való érkezésre utal.A mozgást jelentő két ige könnyedséget fejez
ki, s hasonló hangulati kifejezője a ballagtam igének is: az elgondolkodtató nyugalmat, a tűnődő merengést, az ihlet percét jelenlétét asszociálj. Ebből az elégikus borongásból fakadnak a könnyedén születő és hamar ellobbanó „kis rőzse-dalok” A már-már idillikus lélekállapotot hangsúlyozzák az erős szinesztéziát megszépítő alliterációt halmozott értelmező jelzők: „füstösek, furcsák, búsak, bíborak”.Az Ősszel való találkozás, az elmúlás megsejtése mér nem tragikus: az a hallállal való kacérkodás teszi csak bússá a dalokat, amely Ady oly sok költeményében megtalálható.Ellensúlyozza ezt az érzést az élet örömeit jelképező nyári forróság, s Párizs jelenléte, hisz most 1906-ban a francia főváros Bakony óvó menedéket jelent a „szájas Dunától” menekülő költőnek.Az Ősszel való találkozás a vers második felében válik tragikus élménnyé. Az Ősz olyasvalamit „súgott”, amitől „belerengett” Szent Mihály útja, levelek hullottak. Izgatottá, remegővé, titokzatossá vált a költemény második fele. Sietős, hirtelen mozdulatokat fejeztek ki az igék (belerengett, röpködtek, hőkölt, szaladt), a csöndbe két hangutánzó szó (züm, züm) vitte bele a halott levelek zizegését.Hogy mit súgott az Ősz, az csak abból sejthető, hogy az idill tragédiába fordult, a lélek békéjét a megdöbbentés váltotta fel. Mert a belső rettenet vetítődött ki a külvilágra, a környezetre a vers utolsó két versszakában: itt már a pusztulás baljós hangulata lett úrrá. A hallállal addig csak kacérkodó, halált megszépítő egyénben felrémlett a megsemmisülés, a rút halál közelgése és kimerülhetetlensége.A lélek a kánikulában valósággal didereg. Rettegését nem oszthatja meg senkivel: a világ közönyösen veszi körül, az élet észre sem vette, meg sem hallotta a Halál sugallatát, az Ősz pedig a maga gúnyosan kacagott vissza rá.A teljes élet szépségeire vágyó, az élet értelmét kereső ember eljutott a megsemmisülés felismeréséig, a tehetetlenség bénító érzéséig. Az „én tudom csupán” mondat emelte ki az egyedüllét árvaságát, mind a szörnyű felismerés bizonyosságát. Ady halál-versei alapjában véve misztikus versek: gondolati erőfeszítések a halál problémájával való megbékélésre s ezen keresztül az élet misztériumának megértésére.
További ismertetés a következőről Párizsban járt az Ősz