Ezt a költeményt Losonczy Annához írta, őt nevezte verseiben Júliának. A
vers azt az emléket idézi fel, mikor találkozott
szerelmével. Hódolattal kösöznti, megvvalja érzéseit, de Júlia közömbösen, gúnyosan és elutasítóan viselkedik vele szemben. A bókok sora őszintén hat, és úgy érezhetjük,
hogy szenvedélyből törnek
fel, és nem válnak üres hízelgéssé. Az örömteli megszólítással induló vers hangulata mindvégig fokozódik, s az "Idvez légy, én fejedelmem!" hódoló köszöntésében csúcsosodik ki. Ezt támasztja alá az utolsó szakaszban térdet és fejet hajtó lovagias mozdulat is. Mindezekkel éles ellentétben áll Júlia gúnyos, közömbös mosolya és a költő csalódása. A versben érezzük azt az áradó érzelmet, mely a költőt vallomásra bírta.