Hetedik ecloga
Summary rating: 4 stars
3 Minősítések
Látogatások:
65
szó:
300
Kiadás kelte: február 20, 2008
Mielőtt mélyebben belemerülnék az értelmezésbe, nem árt, ha tudjuk az előzményeket. Radnóti Miklós igazi szenvedéstörténete a munkaszolgálat kezdetével indult. 1944 májusában kapta az utolsó munkaszolgálatra a behívóját. Először a szerbiai Bor városába szállították őket, ahonnan a Lager Heidenauba került. A magyar rabok a vasúti síneken dolgoztak. A tábori körülmények mondhatni elviselhetőek voltak. Hatalmas volt a költő életbe vetett hite és a túlélés reménye. A halál közelének érzete rányomta bélyegét utolsó verseinek hangulatára.
A Bori notesz első verse a Hetedik ecloga. Leírja benne a tábori körülményeket. Ez tulajdonképpen egy belső monológ, melyet kedvesének, Fanninak címez. Ellentétek sorára figyelhetünk fel a versben. Az egyik a sötétség, ami igaz csak átmenetileg, de láthatatlanná teszi a szögesdróttal körülvett tábort. A lelke viszont nem szárnyalhat szabadon, a tudat érzi a drót feszülését. Az alvó fogolytársak az álom szárnyain hazarepülnek, boldogok, hogy szeretteikkel lehetnek. A költő énje viszont ébren van, próbálja megszólítani a távoli kedvest.
Radnóti Miklós az olvasótól tudakolja, hogy mi van a hazájával. A remény és a reménytelenség között vívódik. Messze hazájától is aggódik érte, félti őt. A különböző nemzetiségű rabok felsorolásával Európa bebörtönözöttségére utal. Mindegyik nemzet és rab más, de a börtönben mégis „egy életet élnek“. Enyhülést a család emlékétől és a csodától várnak.
Az olvasót ráébreszti az élet rövidségére a költő. Az igaz, hogy egy nap elteltével a fogság ideje is lerövidül, viszont az életből is elmúlik egy nap.
A szabadság reményét a Hold fénye töri össze. Láthatóvá válnak az őrök és a szögesdrót is.
Az ecloga záró soraiból azt olvashatjuk ki, hogy csupán a hitves iránt érzett szerelem az, ami reményt ad neki az életben maradáshoz.
Az ecloga legszebb sora szerintem mindent elárul:
„Nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár.“