... "porban álmodik", amelyben "csönd és nyugalom, unalom" van a parasztság reménytelen sorsát, kilátástalan helyzetét mutatja
be.
A versekben Ady és Móricz romantikától mentes népszemlélete tükröződik. A tápai-versek közül /Tápai dél, Tápén, Tápai Krisztus, Tápai nóta, stb./ kiemelkedik a Tápai
lagzi című költeménye, amelyet 1923-ban írt. A vers végletekig kiélesedett ellentétre épül. Népünk hagyományosan legvidámabb ünnepét, a lakodalmat festi le az elképzelhető legkomorabb színekkel és hangokkal. A vidám, színes, lendületes zene helyett egyetlen hangszer szólal meg, a mély, tompa, nehézkes hangzású bőgő. A hozzákapcsolt hangutánzó ige /brummog/ fölerősíti a nehézkesség érzését. Ez a háromszor ismétlődő anaforás szerkezet határozza meg a vers hangzásvilágát.
A disszonanciát fokozza a többi hangra utaló ige, s jelző /repedt harang, kutya vonyítás/, melyek misztikus, babonás hangulatot kölcsönöznek az egész költeménynek. Az egész versben túlsúlyban vannak a mély magánhangzók aránya. A lakodalmi hangulattal nemcsak merőben ellentétes hangzásvilág ez, hanem egyenesen groteszk.
A vers idő -és térviszonyai: konkrét idő estétől reggelig (a lakodalom ideje).
A két konkrét időhatárt az esti harangszó és a holdfény, illetve a hajnali szürkület jelenti. Az elvont idő az emberi élet ideje, amelyet utalások keltenek fel bennünk.
Az utolsó szakasz - bár visszatér a lakodalmi eseményekhez és a konkrét idővezetéshez - a hervadó hold, a ködös határ, és a megszemélyesített halál képével az emberi élet pusztulását is sugallja. A lagzi vége magával hozza az élet végének képzetét.
A vers színvilága összefügg az időviszonyokkal. Az első versszak ideje az este színei, ezért a fekete és a hold sárga fényei. A 2-3. versszak szigorú törvényű, komor paraszti világról ad képet; a lakodalom tarka színvilágával ez is ellentétben áll. A 4. versszak a hajnalt idézi és a halál komor fekete színét.
A vers szerkezete:
A negyedik versszakban a Tápai lagzi konkrét képei jelennek meg. A 2-3. versszak a paraszti lét általánosabb törvényszerűségeiről ad képet. Kegyetlen világ ez, közel áll az állati lét szintjéhez, az embereket az állatoktól csak a helyük különbözteti meg. A 4. versszakban a halál-metafora megjelenése utal arra, hogy az emberi élet a halálba, a pusztulásba vezet.
Zeneileg is összefoglalása, csúcsa a versnek az utolsó sor. Egyetlen magánhangzó az "a" rövid és hosszú változata vonul végig a soron, a belső rím és az alliteráció hangsúlyozza a komor mondanivalót. A hármas pont a befejezetlenség érzését kelti, továbbgondolásra készteti az olvasót. Így ad képet ez a vers az
ellenforradalom korának magyar valóságáról, a nép életének kilátástalanságáról.