Használt rendesen az élet,
szilánkok köröttem szerte széjjel,
faragtak rendesen, sokat,
ki fát vág,forgács
is akad.
Néztem az eget,orra estem,
egy virág volt,már majd feledtem,
földön járni,azt kéne rég,
sokszor csábító fent a kék.
Nevettem,mikor mások sírtak,
könnyezett szemem,amin vidultak,
a koldusnak mindig adtam,
szavammal sem fukarkodtam.
Nehezen tanultam,vérzett is fejem,
de a rövidebb út,nem visz közelebb,
kaptattam is felfelé igen sokat,
volt,többször láttam ugyanazt.
Nem nevetek,mosolygok befelé,
ha vidám vagy,szúrhatja más szemét,
már nem segítek unos untalan,
csak,ha a szónak súlya van.
Talán bölcsebb lettem,sokat estem,
ha valaki lent van,azért felsegítem,
néha világítok,ha kell a fény,
mert van,van mindig remény!
Lola ma
o 2009. március 8.