L.Ron Hubbard – Dave Wolverton
Egy igen különös utazás Mitévő legyen egy fiatal, nyugat – virginiai
szeszcsempész, Everett
Dumphee, amikor az ellene folyó tárgyaláson Wright bíró válaszút elé állítja?
10 év a Nyugat – virginiai Állami Börtönben, vagy 5 év az
Egyesült Államok hadseregében?
Bár egyikhez sem fűlik a foga, mert egészen más terveket
dédelgetett és különben sem követte el azt, amivel vádolják, a hadsereget
választja.
Itt nem elég, hogy úgy érzi megrövidítik az életét,
még Jo Beth
is elhagyja,méghozzá nem is akárkiért, hanem saját unokatestvéréért.
A sofőri kiképzést azonban igen élvezetesnek találja. Kiemelkedő
képességekről tesz tanúságot a haladó katonai vezetési technikák gyakorlata
során – nemhiába a szeszcsempész vérvonal.
Első megbízatása azzal indul, hogy Fugg hadnagyot kell elvinnie
a Trenton kísérleti fegyverraktárhoz, ott pedig átveszik a rakományt, ami ’Szigorúan
bizalmas’ jelzések tömkelegével van ellátva, és amelyről kiderül, hogy az orosz
hadsereg kutatási – és fejlesztési osztagától származik és amelyet Denverbe kell
eljuttatni tesztelés céljából.
Ilyen járművet - mint amilyennel a titkos rakományt a
rendeltetési helyére kell juttatni -Dumphee még sohasem látott azelőtt.
Mielőtt elindulnának, Slice őrnagy még elárulja nekik, hogy
a szállítmányt nem egészen becsületes módon szerezték, és hogy az útjukon
találkozhatnak néhány orosz tábornokkal is, akik egy percig sem fognak habozni,
hogy eltegyék-e őket láb alól a teherautó tartalmáért…
Legfőképp a raktérben lévő egyik dobozért, ami…khm…időt
torzít.
És amire – mellesleg- még az is rá van írva,’Ütődéstől óvni’.
Hogy ez miért is van ráírva, erre innen kezdve a történet
során igen hamar fény derül.
Itt kezdődik csak az igazi kaland, mely az eddigiekből sejthetően
időutazásba megy át.Nem is akármilyen időutazásba, melynek során Dumphee akaratán
és tudtán kívül indiánlányokat vásárol meg, akik végül hű társaivá válnak, és
akikkel együtt igen veszélyes és ugyanakkor mulattató helyzetekbe kerül bele.
A történet különböző, egymástól nagyon távoli korokon és
hihetetlen részletességgel leírt helyszíneken visz át és hengerel le a
teljességgel váratlan végkifejlettel.
Ez a könyv a szívem csücske.
L.Ron Hubbard eredetileg forgatókönyvnek szánta.
Dave Wolvertonnak – aki írói pályájának kezdetén elindult L.Ron
Hubbard ’A jövő írói’ versenyén, 1987 – ben pedig el is nyerte annak fődíját,
az L.Ron Hubbard Gold díjat – megadatott az a ritka lehetőség, hogy
közreműködhessen Ron eme történetének közreadásában.
Igazán jól élt vele, nagyszerű regényt hozott ki belőle,
melynek olvastán az ember ámul, izgul és kacag, ami már eleve igen ritka
kombináció a Science Fiction területén.
Elismerésem az alkotóknak.
További ismertetés a következőről Egy igen különös utazás