A nagysikerű Felix és Gotrek sorozat első része, mely a Warhammer Fantasy kíméletlen, kemény világában meséli el két száműzött, tragikus hős kalandozásait.Gotrek Gurnisson, a
törpe trollvadász - kinek célja,
hogy hősi halált halva egy legendás erejű szörnnyel vívott csatában, lemossa a becsületén esett foltot -, és Felix Jaeger, a kicsapott egyetemista - ki egy balul sikerült párbaj során megöli ellenfelét, ezáltal száműzetésbe kényszerül -
együtt barangolja be
az Öregvilág tájait, bújkálva a törvény szolgái elől, segítve a bajbajutottakon, végestelen csatázva a
káosz szörnyetegeivel.Furcsa párosuk egymásnak ellentétes célokat hajszolva halad előre a történet folyamán... Gotrek minden vágya, hogy neve halála után
egy hősi eposzban éljen tovább; míg Felix inkább kimaradva a bajból, igyekezne életben maradni. Az egyetlen indok, amiért együtt maradnak, mert Felixet köti esküje, hogy feljegyzi a törpe hőstetteit, hisz a trollvadász nem egyszer az életét mentette meg. Hogy hova vezet a sorsuk, és meddig tart ki szerencséjük, csak az istenek tudhatják; de útjukat orkok, goblinok, élőholtak, és a káosz szörnyei szegélyezik amerre haladnak.A mű eredeti címe Trollslayer.
További ismertetés a következőről Trollvadász