Az Első és Egyetlen c. regényből megismert Ibram Gaunt, és a Tanith-i Első és Egyetlen birodalmi regiment további hőstetteit
ismerhetjük meg ebben a rövid történeteket egybefoglaló "novellagyűjteményben". A történet menete nem teljesen egybefüggő, bár sokkal könnyebben követhető, mint az első könyvben.Ibram Gaunt - aki az egyszerű politikai tiszt rangjából, a megboldogult Slaydo hadúr jóvoltából, felemelkedett ezredessé -, továbbra is
próbál túlélni, és embereit menteni a harcmező könyörtelen megpróbáltatásai közepette. Az új hadúr vezérkara mindent megtesz, hogy a komisszár-ezredest, és a tanith-i gárdisták dolgát megnehezítse. Gaunt Szellemeinek minden erejükkel igyekezniük kell, hogy átvészeljék, és megoldják a gyakran öngyilkos akciónak szánt hadműveleteket, miközben saját szövetségeseik is nemegyszer az életükre törnek, új értelmet adva a "
baráti tűz" fogalomnak. Mindez alatt Gaunt néhány emberével bizalmasabb (már-már baráti) kapcsolatot alakít ki, míg a haragtartó Rawne őrnagy nem egyszer próbál bosszút állni parancsnokán otthonvilága cserbenhagyása miatt A Sabbat világok felszabadításáért vívott hadjáratban olyan hadműveletekben is részt vesznek, mint a voltemand-i Voltis város elleni roham, valamint a Montrax-on zajló elda-káosz összecsapás eseményeibe is belecsöppennek... A mű eredeti címe Ghostmaker. A könyv részét képezi a The Founding címen megjelent gyűjteményes kötetnek.