Mr.
Carmody megnyeri egy galaxisközi sorsolás Nyereményét.
A nyereményátadáson rögtön ki is
akarják végezni egy adminisztrációs hiba
miatt, aztán megkapja a nyereményt, amelynek
persze nem is ő lett volna az igazi nyertese.
Az átadási ceremónia után haza kellene
térnie a Földre, de erről saját magának
kellene gondoskodnia, mert egyik illetékes sem tudja, hol a
Föld, hiszen az indulás óta megváltoztak a
koordinátái.
Két
megoldás merül fel,vagy a szőnyeg alá söprik
a problémát és egyszerűen megölik, vagy a
Hivatalnokok megpróbálkoznak a lehetetlennel és
hazajuttatják. Amatőrök és a Galaktikus
Hazatelepítési Szolgálat egyaránt
dolgozik az ügyön, Carmody legnagyobb bánatára.
Idegen bolygók és eltérő időben és
helyen létező alternatív Földek között
bolyong,
miközben alakváltoztató és folyton
beszélő Nyereménye eszmefuttatásait is túl
kellene élnie. A túlélés egyébként
kulcstényező. Carmody maga mögött hagyja a saját Földjét
és vele a saját ragadozóit (autók,
betegségek), de a Ragadozás Törvénye
egyensúlyt kíván, ezért megteremtődik
Carmody személyre szabott Ragadozója, aki el akarja őt
ejteni. Megtalálni az igazi Földet versenyfutássá
változik az életért, miközben Carmody
groteszk kalandok sorát éli át. Sheckley a
Kis herceg nyomdokain haladva szembesíti főhősét
bolygóról-bolygóra haladva az amerikai életérzés
és a fogyasztói társadalom visszásságaival.
Carmody végül
megtalálja a saját, az Igazi Földjét, de az
utazás tapasztalatai megváltoztatták, szélesebb
látószögből nézi azt a társadalmat,
amiről azt hitte, benne élt, miközben csak
vegetált,kiszolgálta. Elmenekül a saját
Földjéről is,ahová így már nincs
visszaút de a Ragadozója egy percen belül utoléri,
hogy végezzen vele. Carmody lemond az örök életről.
"Mit kezdesz a siralmas kis perceddel?" "Élni
fogom, mint eddig. Mi másra volnának a percek?"